Frissen Zalából

2021.09.29. 17:00

Zalában is várják a természet barátait, készül ugyanis az őszi leltár

Az idei Európai Madármegfigyelő Napok október 2–3-án, vagyis ezen a héten szombaton és vasárnap várják a természet barátait, Zala megyében is.

Varga Andor

A programot 1993-ban indította a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a hazai rendezvényeket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálja. Tavaly 30 országban 1722 helyszínen közel 24 ezer résztvevőt regisztráltak, és nekik hála rengeteg adat érkezett be, melyek a madárvonulás nyomon követésénél hasznosulnak. Az eredmények gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki a kertben, az utcán is számolhatja a madarakat, a lényeg, hogy megfigyeléseit küldje be az erre szolgáló elektronikus űrlapon. Utóbbit a program honlapjáról, okostelefonra is le lehet tölteni. A rendezvény a részt vevő országok között verseny is, a sorrendet a beküldött adatok összesítése után hirdetik ki, hazánk szinte minden évben eléri a dobogót valamelyik kategóriában.

Az MME honlapja szerint Zalában idén két helyszínen lesz szervezett madármegfigyelés. A Fenékpusztai Madártani Állomáson szombaton és vasárnap is 8-tól 16 óráig várják az érdeklődőket, míg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság zalavári Kis-Balaton Bemutatóházának parkolójában szombaton 10 órakor kezdődik és délig tart a program.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában