Frissen Zalából

2021.09.24. 09:00

Tizedszer tartott ifjúsági pikniket a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal

Először 2010 szeptemberében tartott pikniket a megyeszékhelyi ifjúsági kerekasztal. A tavalyi program a pandémia miatt elmaradt, így az érintettek csütörtökön tizedszer találkoztak a botfai Erdődy-Hüvös-kastélyban.

Jóna István

A Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal átfogó ernyőszervezetként működik, melyben folyamatosan tartják a kapcsolatot a fiatalokkal, a diák- és hallgatói képviselőkkel, illetve a civil szervezetekkel, valamint a fiatalokat támogató intézményekkel – foglalta össze a szervezet működését Tóth Gábor elnök.

Bognár Ákost hallgatják a résztvevők
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A hagyományos találkozón Balaicz Zoltán polgármester üdvözölte a résztvevőket és elmondta: az önkormányzat elkezdte a város ifjúsági koncepciójának újradolgozását, hiszen az hamarosan lejár, és a következő évekre meg kell újítani. Meglátása szerint a legfontosabb munka a fiatalok egymás közötti kapcsolatának helyreállítása lesz.

Az elmúlt időszakot Bognár Ákos, a kerekasztal egyik alapítója értékelte, majd előadást tartott Bodrogi Rita szakpszichológus, Gaál Boglárka családterapeuta, valamint dr. Sali Zsófia, a Mathias Corvinus Collegium Zalaegerszegi Képzési Központ vezetője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában