Frissen Zalából

2021.09.24. 07:00

Nyugdíjaskluboknak rendeztek megyei tekeversenyt Lovásziban

Első alkalommal rendeztek megyei szintű tekeversenyt a településen, több nyugdíjasklub tagjainak részvételével, a helyi tekepályán.

Korosa Titanilla

A csesztregi Zubrits Antal (balról) és a zalaegerszegi dr. Nagy László méri össze teketudását

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Korosa Titanilla

Az esemény házigazdája a helyi Olajbányász Nyugdíjas Klub volt.

A csesztregi Zubrits Antal (balról) és a zalaegerszegi dr. Nagy László méri össze teketudását
Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap

– Klubunk a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Zala megyei szervezetével közösen rendezte meg a megyei tekeversenyt – tájékoztatott Tóth Károlyné, a lovászi klub vezetője. – A lovászi egyesület tagjai mellett megérkeztek a lenti, a csesztregi nyugdíjasok, valamint öt nyugdíjasklub tagjai Zalaegerszegről. Ez az első alkalom, hogy ilyen eseményt tartunk, szép számmal összejöttünk, szeretnénk ezzel a rendezvénnyel is hagyományt teremteni.

A versenyzők csapatban és egyéniben mérték össze tudásukat, külön díjazták az urakat és a hölgyeket. Tóth Károlyné hozzátette, hogy házigazdaként a tekeverseny mellé kiegészítő programmal is várták az érkezőket, akik ellátogathattak a légoltalmi pincébe, megtekinthették Hermán Ágnes plüssmackógyűjteményét, s megmutatták az Olajbányász Művelődési Házat is az érdeklődőknek. Nem maradt ki az olajipari múlt sem, az 1. számú olajkútnál Kósi József, az egyesület tagja tartott tájékoztatót a lovászi olajmező feltárásáról, történetéről.

Lovásziban nagy hagyománya van a tekesportnak, ezt az aktív nyugdíjasok is erősítik. A helyi klub évente megszervezi az idősek tekeversenyét, melyen a lenti Civil Nyugdíjas Klub és a csesztregi Korhatártalanok Klubjának tagjaival mérik össze tudásukat. Ez az esemény tavaly a járvány miatt elmaradt, de idén novemberben újra megrendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában