2021.09.26. 11:15
Épülettájfutással és komolyzenei hangversennyel folytatódik a Kultúrházak éjjel-nappal Zalaegerszegen
A Magyar Népművelők Egyesülete idén szeptember utolsó hétvégéjére tűzte ki a 15. Kultúrházak éjjel-nappal országos programsorozat megrendezését, amelynek a zalaegerszegi helyszíne az Apáczai Csere János Művelődési Központ volt.

Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Jóna István
Az idei országos rendezvénysorozat mottója: a „Mindennap értéket adunk” szlogennel volt. A megyeszékhelyi program pénteken nyitott Nagy Árpádné Mandalák című kiállításával, majd a megnyitót követően egy workshop keretében kipróbálhatták az érdeklődők a mandalakészítést. A pénteki programban öregfiúk focitorna és retro buli várta az érdeklődőket.
-A szombati programunk a Klutúr-börze nevet viselte, ahol a délelőtti programunkra a kisgyermekeket vártuk. Itt bemutatkoztak az ÁMK-ban működő klubok, gyerekekkel foglalkozó közösségek, mint például a Tilinkó Zenebölcsi, a Bóbita torna – tájékoztatott Kovács Bernadett népművelő.

A Korán Érkeztem Közhasznú Egyesület tanácsadással készült, majd 11 órakor csatlakoztak az A gyereket a magasba! országos programhoz, melyben több mint negyvenen vettek részt.
A délután játszóházzal folytatódott a tornateremben, ahol bemutatkoztak az intézményben működő alkotóműhelyek, illetve művészeti csoportok az ovis modern tánctól a társastáncig. Érdekes játékokkal jött ki a társasjáték klub, és tovább zajlottak a délelőtt megkezdett a tanácsadások is.
Az intézmény aulájában a – a Mozgássérültek és Fogyatékkal élők Egyesülete a Kertvárosi Nyugdíjas Klub közreműködésével, a majdnem elfelejtett értékeink programsorozaton belül kínáltak házi süteményeket, mint például a lassan feledésbe merülő hájas kráfli.

Késő délután a Tarsoly Erdélyi Mezőségért Egyesület előadásban láthatta a közönség a Rátóti csikótojás című vidám népi zenés mesejátékot, majd gyermek – és felnőtt táncház zárta a napot.
A programok ma 9 órától épület tájfutással folytatódik a TRIÓ Egerszeg Zalaegerszegi Tájfutó Club rendezésében. A háromnapos programsorozat zárásaként 17 órától Az ezernyelvű zene – komolyzenei hangversennyel zárul. Az előadásra a belépés díjtalan. A rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható.
Kultúrházak éjjel-nappal Zalaegerszegen