Az eucharisztia csodája: zalai élmények, érzések, gondolatok a kongresszus után

S nemcsak a fővárosi programok – amelyek csúcspontja a múlt vasárnapi pápai zárómise volt – hatnak majd így, hanem az a lelkiség, amely az eucharisztia jegyében elérte a legapróbb falvakat és a nagyvárosokat egyaránt.

A hévízi plébánia például közösségi oldalán megható levelet tett közzé, amelyben a (vl) monogramot használó férfi arról számol be, 95 éves édesanyjának, aki részese volt az 1938-as magyarországi kongresszusnak, mekkora élményt jelentett az idei eseményhez kapcsolódó, Kisboldogasszony napján tartott búcsúszentlászlói ünnepi szentmise, amelyet a keszthelyi-zalaszentgróti esperesi kerület papjai mutattak be.

A „családi tudósításból” kiderül, az idős hölgy Budapestre készült, jó időben regisztrált, hogy részese lehessen a nagy kegyelmi eseménynek. Ám kísérője hirtelen megbetegedett a tervezett utazás előtt.

„Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy – imádkozta, és rábízta magát a Gondviselésre. Ő pedig kézen fogta, és szépen elvezette Édesanyámat a lakóhelyéhez, Hévízhez legközelebb eső kegyhelyre, Búcsúszentlászlóra (…) Ahogy Édesanyám meséli, a gondviselő Jóisten még a külön kérését is meghallgatta. Magával hozott összecsukható székén ült a kegy­templom hátsó szögletében, amikor még a mise előtt egy atya érkezett a tőszomszédságában álló gyóntatófülkébe. Már csak ez a kegyelem hiányzott! – fohászkodott föl a Mama, és ment bűnbánatával kikérni az Úr megbocsátó kegyelmét” – olvasható a levélben.

A katolikusok világtalálkozójának személyesen is részese volt Miklós Beatrix, a Hévíz Turisztikai Egyesület elnöke, aki munkatársaival a várost képviselte a kongresszus kísérőrendezvényén, a Szent István-bazilika előtt rendezett hungaricum kiállításon. A gyógytavat és a tradicionális gyógyászatot mutatták be, például a halasi csipke, a kalocsai és a matyó népművészet standja mellett.

Az egy hét megható találkozásokat hozott, érkeztek mások mellett orosz, szaúd-arábiai, jemeni és spanyol vendégek is, attól függően, hogy aznap milyen nyelvű szertartást mutattak be a bazilikában.

– A kongresszus és így a kiállítás hangulata is rendkívül bensőséges volt – összegezi tapasztalatait Miklós Beatrix. – Nagyon kedves emberek gyűltek össze, a hungaricumok pedig megragadták, érdekelték a külföldi látogatókat. Tapasztalható, érezhető volt, hogy mindenki békességben van a másikkal – és szerintem önmagával is.

Az eucharisztikus kongresszus szombati családi napján, az azt követő szentmisén és fáklyás körmeneten részt vett a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola küldöttsége, amely más módon már odahaza is kapcsolódott az egyhetes programhoz.

– Bár a tanévből csak rövid idő telt el, ennek ellenére az iskola közössége igyekezett felkészülni, ráhangolódni az eseményre, középpontba állítva az eucharisztiát – mondja Őry Gábor igazgató. – Elsősorban a hittanórákon, de más alkalmakkor a szaktanárok is beszélgettek a gyerekekkel hitünk egyik fontos alapvetéséről, a kisebbek pedig ehhez kapcsolódóan kifestőfüzetet is kaptak.

Egy korábbi diák – aki ma már felnőttként segíti az intézményt – javaslatára a Ranolder flashmobot is szervezett: a kongresszus himnuszát énekelve tanulók és pedagógusok kereszt alakú élőképet formáltak a Fő téri templom előtt. S mint Őry Gábor meséli, a fiatalokat előzetesen nem avatták be a tervbe, így az számukra meglepetést és talán még nagyobb lelki pluszt jelentett. Élménypedagógia volt ez a javából.

A kongresszuson pedig – szimbolikus okokból – a családi napot célozták meg a keszthelyiek.

– Van a vallási ünnepeknek valami nehezen megmagyarázható vibrálása, különös varázsa, a szervezés kezdetétől fogva – folytatja Őry Gábor. – Nagy élmény volt a Kossuth téri szentmise és utána a fáklyás körmenet, amelynek az eleje már beért a Hősök terére, amikor a vége még a Lánchídnál állt. Hatalmas ereje van annak, amikor összegyűlik, s odaáll egy ügy mellé százezer ember, mi pedig „ott” akartunk lenni: ez volt a célunk és az állásfoglalásunk.

Az igazgató szerint előre nem felmérhető a kongresszus hatása – olyan ez, mint az imádság: ha az ember összekulcsolja a kezét, nem jön azonnal a csoda, mert a világ nem így működik, az ember nem „üzletel” a Jóistennel. Lehet, hogy a katolikusok világtalálkozóján elvetett mag „észrevétlenül”, a legtermészetesebb módon szökken majd szárba.

A vasárnapi, Ferenc pápa által celebrált zárómisén ott voltak a hévízi, karmacsi, zalacsányi, továbbá a pókaszepetki, zalabéri ministránsok, akiket a fürdővárosban diakónusi gyakorlatát töltő Solymos András papnövendék és Szalontai István pókaszepetki plébános, a főegyházmegye hivatásgondozási és ministráns referense kísért el. A zalai csapat később kiegészült veszprémi fiatalokkal.

– Ezek a gyerekek, tanúságot téve a hitükről, vállalták, hogy korán felkelnek, akadt közülük, akinek múlt vasárnap hajnali négykor indult a napja – fogalmaz Solymos András. – És azt is fegyelmezetten tűrték, hogy órákon keresztül a tűző napon ültek, mivel már jóval a szentmise előtt el kellett foglalni a helyünket.

„Cserébe” viszont a ministránsok egészen közelről láthatták Ferenc pápát, aki a pápamobilon közvetlenül előttük haladt el, ami hatalmas lelki töltést adott számukra, mint ahogyan a szentmisén való részvétel lehetősége is.

– A statio orbis engem is megérintett, pedig egy nagy mise, amelyen rengetegen vannak, ritkán ad ilyen bensőséges, nagy lelki élményt – avat be érzéseibe Solymos András, kiemelve, külön öröm, hogy a szentatya magyar szavakat is megtanult, s mellettünk szólt: bátorítást adva megerősített bennünket abban, hogy jó úton járunk, és ki kell tartanunk keresztény hitünk mellett.

A papnövendék leszögezi: valamennyien, akik részt vettek az eucharisztikus kongresszus eseményein, vagy bármely, ahhoz kapcsolódó vidéki alkalmon, hatalmas élményről, lelki töltődésről számoltak be, ezért a találkozó nagy megerősítés volt.

– Sokan gondoljuk úgy, hogy a jövőben ennek lesz még nagyobb gyümölcse is, amit ma még nem láthatunk előre – sommázza ­Solymos András a véleményét, miszerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak folytatása következik.

A lelkekben.