Frissen Zalából

2021.08.10. 12:17

Új orvosi rendelőt alakítottak ki Magyarszerdahelyen

Átköltöztették az orvosi rendelőt, egészségesebb viszonyok jöttek létre.

Horváth-Balogh Attila

A háziorvos hamarosan birtokba veheti az új rendelőt

Marczin György polgármester lapunknak elmondta: a fejlesztés, egyben a pályázat benyújtásának apropóját a pandémia adta, ugyanis az orvosi rendelő váróját egészen a közelmúltig csak a polgármesteri hivatalon (mivel avval közös épületben volt) keresztül lehetett megközelíteni, ami a fertőzésveszélyes időszakban nem volt szerencsés. Mint ahogy az sem, hogy a hivatal dolgozói és a betegek közös illemhelyet használtak.

A háziorvos hamarosan birtokba veheti az új rendelőt. Fotók: Szakony Attila

- A hivatal mellett működött sokáig a könyvtár, amely átköltözött az ikszt-be és a megüresedett épületet ezt követően már csak irattárként használtuk – bocsátotta előre Marczin György. – Ezt is sikerült felköltöztetnünk a polgármesteri hivatal emeletére, így teljesen felszabadult az ingatlan, mely 3 helyiséget foglal magában, ezért kiváló orvosi rendelőnek, minden szükséges feltétel adott ehhez. Az épület felújítási munkálatai során egyebek között aljzatbetonozás, nyílászáró-csere, homlokzati hőszigetelés, vakolás, belső felújítás, színezés történt, illetve a tetőhéjazat javítására is sor került. Készült egy mozgáskorlátozott-wc is, valamint elektromos fűtésrendszert alakított ki a kivitelező.

Marczin György polgármester

A polgármester jelezte: a volt orvosi rendelő és váró helyén pedig a hivatal részére újabb irodákat alakítanának ki, mert a jelenlegi körülmények nem optimálisak sem a nyugodt munkavégzéshez, sem a hivatalba, adott esetben a mindenkori településvezetőhöz érkező vendégek fogadásához. Ehhez újabb pályázatot nyújtottak be, mely reményeik szerint szintén pozitív elbírálásban részesül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában