Frissen Zalából

2021.08.21. 11:00

Rendelőt és plébániaépületet avattak Zalaszentmihályon

Augusztus 20-a alkalmából felavatták a Magyar falu programban megvalósult projekteket Zalaszentmihályon. Így átadták az elkészült orvosi rendelőt, szolgálati lakást és a plébániaépületet. A fejlesztések összege meghaladja a 39 millió forintot.

Jóna István

Dr. Schindler György háziorvos, Manninger Jenő, dr. Sifter Rózsa és dr. Csikós Andrea Dóra vágta át a szalagot a rendelő átadásán

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

A falu polgármestere, dr. Csikós Andrea Dóra tájékoztatása szerint a plébánia épületére majdnem 20 millió forintot nyertek. Az épület felújítására 15 milliót költöttek, ebből a teljes belső tér megújult és egy plébániai irodát is kialakítottak. A fennmaradó összegből pedig a fiatalok részére közösség- és csapatépítő játékokat vásároltak, illetve egy fő közösségszervező alkalmazására is lehetőséget nyújtott a pályázat.

Dr. Schindler György háziorvos, Manninger Jenő, dr. Sifter Rózsa és dr. Csikós Andrea Dóra vágta át a szalagot a rendelő átadásán
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A közel 1000 lelkes településen nagy szükség volt már az orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítására is, hiszen legutóbb a hetvenes években végeztek ott átalakítást. A lakásban főleg energetikai célú beruházást hajtottak végre, a tető szigetelése és az épület külső szigetelése újult meg, valamint egy korszerű kondenzációs kazánt szereltek be a központi fűtés mellett. A rendelőben pedig a teljes bútorzat felújítása valósult meg burkolatcserékkel együtt, s közel 3 millió forintból sikerült orvosi eszközöket beszerezni.

Az ünnepségen dr. Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott mondott beszédet, hangsúlyozva: mára elértük, hogy szuverén, megingathatatlan és egyre gyarapodó országban élhetünk. Kiemelte, hogy a Magyar falu programmal a kistelepüléseknek lehetősége nyílt a felzárkózásra. Elhangzott, hogy a programban Zalaszentmihály hat nyertes pályázaton közel 78 millió forint támogatásban részesült.

Manninger Jenő ország­gyűlési képviselő beszédében a program közösségekre gyakorolt hatásairól szólt, rámutatva, hogy a falvak is fontos pillérei a Szent István alapította államnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában