Frissen Zalából

2021.08.17. 08:00

Nagyboldogasszony-napi istentiszteletet tartottak Zalában

A papi szolgálatát 24 éve megyénkben kezdő, jelenleg Szolnokon állomásozó Kálinger Roland alezredes, kiemelt tábori lelkész volt a szombathelyi egyházmegye zalai területének egyetlen Mária-kegyhelyén megtartott Nagyboldogasszony- napi istentisztelet főcelebránsa.

Gyuricza Ferenc

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az Irakot, Afganisztánt és Szarajevót is megjárt kiemelt tábori lelkész prédikációjában a Mária-kultusz jelentőségéről beszélt. A Nagyboldogaszszony kifejezés szóösszetételét elemezve arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy Máriát nemcsak az alázatossága, szelídsége és bölcsessége tette naggyá, hanem az is, hogy elfogadta Istentől annak ajándékát, magát Jézus Krisztust.

Fotó: Gyuricza Ferenc

Rozsé atya arra is rámutatott, Mária valószínűleg kevés boldog napot élhetett meg a Földön, hiszen Jézus gyermekkorában menekülniük kellett, majd meg kellett tapasztalnia, hogy az emberek – olykor még a tanítványok, az apostolok – is értetlenkedve álltak fia előtt, végül pedig el kellett szenvednie Krisztus elítélését, keresztre feszítését és halálát. Mária azonban képes volt a földi élet szenvedésein túlnézni, s miután felismerte és elfogadta Isten akaratát, az egyház tagjai közül elsőként részesült abban a kegyben, amit Isten mindannyiunknak kínál: ő volt az, akit testestül- lelkestül elsőként emelt fel maga mellé a mennyországba. Asszonyságának misztériuma pedig abban rejlik: Isten akaratából úgy válhatott anyává, hogy közben megtarthatta szüzességét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában