Frissen Zalából

2021.08.12. 11:00

Korongoztak, szőttek a gyerekek a zalaegerszegi kézműves táborban

Apró gyermekkezek ügyeskedtek a falumúzeum foglalkoztatóépületének árnyékos teraszán, az idei utolsó nyári kézművestábor résztvevői ismerkedtek a népi mesterségekkel.

Arany Gábor

A záróhéten a résztvevők többsége olyan általános iskolás korú gyermek, akinek szülője a Zalavíz Zrt.-nél dolgozik. Mint a cég HR-vezetője, Fókás Gábor elmondta, ily módon kívántak segíteni gyermeket nevelő kollégáiknak a tartalmas szünidei elfoglaltságok megszervezésében. Az igények előzetes felmérésekor tizenheten jelezték, hogy élnének a lehetőséggel.

 

Azontúl, hogy hasznos időtöltést biztosítottak a gyerekeknek, a szülők munkaidő-kedvezményt is kapnak, hogy reggel és délután gond nélkül el tudják vinni a gyerekeket a falumúzeumba. Emellett a 2018-ban családbarát munkahely címet elnyerő Zalavíz hozzájárult a táborozás költségeihez is.

A falumúzeumi kézművestábor népszerűségét jelzi, hogy idén kilenc turnust tudtak megrendezni, alkalmanként 25 résztvevővel. A foglalkozásokon a gyerekek megismerkedhettek a népi hagyományokkal, kipróbálhatták a szövést, fonást, gyertyát mártogattak, bőr- és csuhétárgyakat készítettek, nemezeltek, gyöngyöt fűztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában