pályázat

2021.08.23. 07:00

Értékek megóvására

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a helyi építészeti értékek, valamint a városközpontban műemléki környezetben lévő, városképileg jelentős értéket képviselő építmények megóvásának, fennmaradásának, megőrzésének elősegítése, illetve a helyi védelemben részesült építészeti értékek, az országos védelem alatt álló értékek és egyéb művészeti értékek díszkivilágításának megvalósítása érdekében, vissza nem térítendő támogatásra és kamatmentes kölcsönre.

ZH

A pályázat jellege:

1.) A pályázat nyilvános, a településkép védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelettel (továbbiakban: rendelet) védetté nyilvánított, valamint a hatályos rendezési terven Zalaegerszeg városközpontjában jelölt műemléki környezetben lévő, városképileg jelentős értéket képviselő építmények tulajdonosai, kezelői, használói pályázhatnak az épületek, építmények felújítására. Pályázni annak az összegnek a mértékéig lehet, amely a védetté nyilvánítás miatt következik be.

2.) A díszkivilágítás kiépítésének támogatására a rendelet 1. számú mellékletében szereplő védetté nyilvánított építészeti érték és egyéb művészeti érték tulajdonosai, kezelői, használói pályázhatnak.

A pályázatban a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy az üzemeltetést a kiépítés után saját költségén biztosítja.

A támogatás fajtái:

I. Védett épület felújítására nyújtható támogatás:

1. Az épített környezet helyi védelmében részesülő objektumok, valamint a városközpontban műemléki környezetben lévő, városképileg jelentős értéket képviselő építmények esetében a teljes felújítás költségének max. 25%-áig vissza nem térítendő támogatás nyújtható az erre a célra létrehozott pénzügyi támogatási alapból.

2. Az épített környezet helyi védelmében részesülő objektumok, valamint a városközpontban műemléki környezetben lévő, városképileg jelentős értéket képviselő építmények esetében kamatmentes kölcsön nyújtható a teljes felújítási költség max. 40%-áig az erre a célra létrehozott pénzügyi támogatási alapból, amely jelzálogként az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerül.

3. Az 1. és 2. pontban meghatározott támogatás együttesen is kérhető. A támogatás együttes összege egy évben legfeljebb az erre a célra létrehozott alapban rendelkezésre álló összeg 80%-a lehet.

II. Díszkivilágítás kiépítésére nyújtható támogatás:

Helyi védelemben részesülő objektumok esetén kamatmentes kölcsön nyújtható a teljes kiépítési költség max. 40%-áig az erre a célra létrehozott pénzügyi támogatási alapból, amely jelzálogként az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerül. A védetté nem nyilvánított, de városi értéket képviselő épületek, építmények, műtárgyak díszkivilágításának kiépítésére a támogatás legfeljebb a kiépítési költség 20%-áig terjedő kamatmentes kölcsön formájában, a főépítész támogató véleménye után, a műszaki bizottság egyedi döntése alapján adható. A támogatások együttes összege egy évben nem haladhatja meg az alapban rendelkezésre álló összeg 20%-át. Nem adható támogatás, ha az objektummal összefüggésben engedély nélkül vagy engedélytől eltérően, illetve szabálytalanul végeztek építési munkát.

A pályázaton való részvétel feltételei:

Az alapból nyújtandó támogatás csak a településképi rendelet 1. számú mellékletében szereplő, védetté nyilvánított értékek, valamint a városközpontban műemléki környezetben lévő, városképileg jelentős értéket képviselő építmények felújítására adható. A felújítási támogatások odaítélésekor előnyben kell részesíteni a városközpontban elhelyezkedő védett objektumokat. Csak azok a pályázatok részesíthetők támogatásban, amelyeket a munkák megkezdése előtt nyújtottak be, és a felújítás költsége részletes alátámasztással (terv, költségvetés, műszaki leírás) hitelt érdemlően igazolható. A pályázó vállalja, hogy a benyújtott költségvetés reális adatokat tartalmaz, és az alkalmazott műszaki megoldás a lehető legtakarékosabb módon került kiválasztásra, összhangban a rendeletben előírt követelményekkel. Megkezdett épületfelújításra, díszkivilágítás kiépítésére utólagos igénylés szerint támogatás csak a közgyűlés egyedi jóváhagyásával nyújtható.

A pályázó vállalja, hogy felhalmozási célú pénzeszköz átadásáról megállapodást köt az önkormányzattal, ennek aláírását követően lehet a munkákat elkezdeni. Kiutalásra teljesítményarányosan a kifizetett számlák alapján kerül sor, a feladat elvégzéséről benyújtott számlamásolat rendelkezésre bocsátását követően.

A pályázat tartalma: kérelem a pályázó adataival (név, lakcím, telefonszám); építési engedélyezési terv a felújítás műszaki leírásával, építésien­gedély-határozat, vagy ha nem kell, felújítási terv és műszaki leírás. Bekerülési költségek: kivitelezői árajánlat alapján. Az igényelt támogatás összegének és a saját erőből elvégzendő munkák értékének, arányának megjelölésével, a támogatás felhasználásának leírása határ­időkkel. Előzetes kötelezettségvállalás (az összes érintett tulajdonos aláírásával) arra vonatkozóan, hogy a támogatás elnyerése esetén az elnyert összeget a pályázati feltételek szerint használja fel az építtető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. szeptember 30. A pályázatokat a ZMJV főjegy­zőjéhez (8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 17–19.) lehet benyújtani.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető a főépítészi osztály munkatársaitól (IV. em. 413-as szoba, tel.: 502-134). A pályázatok folyamatosan, de legkésőbb 2021. október 31-ig elbírálásra kerülnek.

Az eredményt nyilvánosságra hozzuk, és a pályázókat írásban értesítjük. A 2021. évben el nem fogadott pályázatok a következő évben ismételten benyújthatók.

A pályázat elbírálásának szempontjai: az épület helye, városképi jelentősége, a vállalt felújítási összeg és az igényelt támogatás módja, a felújítás műszaki szükségessége, az elbírálásnál előnyt élvez a városközponti elhelyezkedés, valamint a vállalt önrész és a kért támogatás aránya és módja.

A Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének a településkép védelméről szóló 42/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelete megtekinthető és letölthető a www.zalaegerszeg.hu/közigazgatás/rendeletek honlapról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában