Frissen Zalából

2021.07.08. 07:00

Útrekonstrukcióra nyert forrásokat a nemespátrói önkormányzat

A dél-zalai településen az elmúlt időszakban volt ok az örömre, hiszen az önkormányzat két pályázaton is sikeresen szerepelt. Az elnyert támogatásokból utakat újíthatnak fel, de saját forrásból is szépítik a közterületeket.

Benedek Bálint

Győrfy Balázs polgármester a felújítás előtt álló hegyi utat, annak korábbi helyét mutatja Fotó: Szakony

Győrfy Balázs polgármester is örült a döntéseknek, hiszen számos, régóta húzódó probléma oldódhat meg a beruházásokkal. Az egyik ilyen a Csontanyír hegyre vezető útszakasz felújítása, mely tényleg nem tűrt halasztást.

– A fenyőfaterületekre vezető eredeti nyomvonal régóta járhatatlan, a gazdák önhibájukon kívül kénytelenek voltak az út mellett húzódó szántóföld szélét használni a közlekedésre – mesélte a településvezető.

Győrfy Balázs polgármester a felújítás előtt álló hegyi utat, annak korábbi helyét mutatja Fotó: Szakony

 

– Erre jelent megoldást a Magyar falu programon keresztül megítélt közel 12 millió forintos támogatás. Ebből a pénzből visszatereljük a forgalmat a korábbi útra, amelyet zúzott kővel stabilizálunk, és megoldjuk, hogy az esővíz ezután ne tegyen kárt a felületében.

Ez a szakasz ugyanis főleg az esős évszakban és télen, a fenyőfaszezonban extra megterhelésnek van kitéve. Éppen ezért a munkának hamarosan nekiláthat a kivitelező, szeretnénk a fejlesztést a nyár végére befejezni.

Ugyancsak évek óta megoldásra vár a Fő utca útburkolatának javítása, melynek most 500 méteres szakasza a Belügyminisztérium pályázatán 4,5 millió forintos önerő biztosítása mellett 18 millió forintból kaphat új aszfaltréteget, valamint a padkákat is kicserélik. Apropó, padkák! A település több részén a korábbi esők elmosták az utat szegélyező erősítést, most ezeket is pótolják. Az önkormányzat saját forrásból nyolc kamion­nyi zúzott követ vásárolt, hogy feltöltse a hiányzó padkákat.

– Ezen kívül szintén önerőből a temetőben újraaszfaltozzuk az elhasználódott utat – folytatta Győrfy Balázs. – Ebben az évben tervezzük megoldani az egyik buszmeg­álló térkövezését, mely fölé esőbeállót készítünk. S egy helyi magánszemély felajánlásából a parókia udvarát szeretnénk térkővel beborítani. A tervezés nyáron sem áll le: egy újabb külterületi út felújításához 25 millió forintra pályáztunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában