Több mint félszáz ember írását tartalmazza a Tóth Imre emlékkönyv

Az alkotói léte előtt tisztelgő emlékkönyv gyors megjelenése és a benne szereplő szerzők névsora mindenképpen jelzi, hogy a rangrejtettségükben is visszhangra találó versek, kötetek mellett sokak számára – a hasonlóan kevéssé hivalkodó – személyisége is inspiráló lehetett.

A feleség, Tóthné Hantos Katalin és Szemes Péter irodalomtörténész által szerkesztett Tóth Imre Emlékkönyvet július 2-án mutatták be Zalaegerszegen. Azon a helyszínen, ahol Tóth Imre vezetésével zajlott az elmúlt években a Literaturista című beszélgetéssorozat, a Szépírók Társasága programja, mely a vidéki irodalmi találkozókat preferálta.

Bárcsak ne lett volna szükség erre a könyvre, mondta köszöntőjében az Underground PopUp Café vezetője, Cserpes Attila, majd az asztalra tett egy üveggel Tóth Imre kedvenc italából.

A kaposvári székhelyű, 2019-ben alakult és a pannon táj értékeit közvetítő Pannónia Kulturális Egyesület kiadásában megjelent emlékkönyv bemutatóján Zóka Péter, az egyesület alelnöke úgy fogalmazott, a könyvet tartalmi szempontból az elmúlt tíz év egyik legrangosabb összeállításának tekintik, ami a gondozásukban megjelent.

Mottójuk egy Takáts Gyula idézet: „rejtett közös értelem fényében ragyog a világ”. A somogyi költő szavai jól illenek a sajnos lezárttá vált Tóth Imre-életműre is. (A kiadó jóvoltából született többek között Pécsi Gabi-kötet és Pék Pál-válogatáskötet is.)

Szemes Péter szerkesztő sem erre az emlékkönyvre készült, mondta, hanem Tóth Imre verseinek keménytáblás kötetére, amit őszre terveztek közösen. Nem is mondott le róla, csak már a költő nélkül kénytelen szerkeszteni. Hangsúlyozta, Tóth Imre a Pannon Tükör kulturális folyóiratnak is meghatározó alakja volt korábban, ő indította el a lap online szerkesztőségét, a versrovatot pedig tíz évig gondozta.

Kiemelte, az irodalmi rangot többek között az is jelzi, hogy Nádas Péter Kossuth-díjas író a felkérésre tízoldalas, eddig közöletlen írást bocsátott az emlékkönyv rendelkezésére, ezzel jelentősen megemelve a korpusz szellemiségét.

Talán a szerkesztés demokratizmusát fejezi ki az, hogy az írások a szerzők nevei szerint ABC-sorrendbe rendezve követik egymást, közöttük pedig a Jónás becenévre is hallgató Tóth Imre életét keretbe foglaló fotók sora található.

Villantsunk fel néhány sort a könyvből: Nagy Zsuka szelíd, kétségbeesett naparcú férfinak nevezte, „ha a világ illúzió, akkor a halál is az”, fogalmazott Villányi László, „nem volt csalóka a kedvessége”, írta Bárdos Deák Ágnes, Debreceni Balázs spártai tömörségű művekről beszél, a világ fájdalmát őrizte csendben, állapítja meg Farkas Balázs, Pénzes Dávid az Orfeusz márkájú gitárra is emlékszik, Kukorelly Endre: „alig van az, amit valamiképp mégiscsak meg fogok majd érteni”.

A könyvet bemutató irodalmi alkalom a kötetben szereplő írások jelenlévő szerzőinek felolvasásával folytatódott. A felolvasók sorát Pénzes Csaba nyitotta, személyes emlékekkel, s mégis azzal a sejtelemmel, talán nem ismerte jól Tóth Imrét.

Hartmann Miklós mint az aktuális világ aktuális ügyei iránt érdeklődőre, gondolkodóra emlékszik szívesen, a közös beszélgetésekre, az igazságtalanságokra fogékony alkotóra. Karáth Anitában a Zrínyi-gimnázium évkönyvébe írt szöveg mellett az egymásnak küldött versek, levélváltások hangulata idéződött fel.

Turbuly Lilla Jónás Landorhegyen címmel szentelt verset Tóth Imrének. Azt írja, „…nem fordul versbe/ a szőlőhegyek bukolikája. Sajnos.”

Somogyi Zoltán úgy vesz elégtételt a halálon, hogy bármikor olvashatja Tóth Imre verseit, Kocsis Tamás pedig arról üzen, hogy sokáig ül a zalaegerszegi Dísz téren, de nem várhatja az ismert alakot, a könyvtáros munkatársat. E sorok íróját is megtalálta a megtiszteltetés, benne van a könyvben, amit Tóth Imréről őriz.