Frissen Zalából

2021.07.02. 07:00

Nem minden, ha a burgonya külsőre szép – Szakmai fórum Keszthelyen

Új fajtával és -jelölttel is büszkélkedhet a Burgonyakutatási Központ – derült ki a két év kihagyás után ismét megrendezett növényvédelmi és fajtabemutató napon, a Fenyves allé mellett lévő, úgynevezett szuperelit vetőburgonya- szaporító táblánál tartott programon.

Péter B. Árpád

Regisztráció a szakmai nap előtt, az előtérben a legfontosabb keszthelyi burgonyafajták

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Péter B. Árpád

Dr. Polgár Zsolt, az időközben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem irányítása alá került intézet igazgatója a szakmai fórumon elmondta: szeretnék a húszéves hagyományt folytatni, és rendszeresen bemutatni az új fajtákat és a szükséges technológiát a nyilvánosság előtt.

- Idén tökéletesen sikerült a gyomirtásunk – fogalmazott az igazgató -, ami annak köszönhető, hogy áprilisban és május elején kellő csapadékot kaptak a földek. Így a növényvédelmet könnyű volt megoldani, mert szárazság következett, ami nem kedvez a gombásodásnak.

Dr. Polgár Zsolt kérdésünkre azt mondta: a központ feladata nem változott, még jobb fajtákat szeretnének nemesíteni, felhasználva a legmodernebb technológiákat.

Regisztráció a szakmai nap előtt, az előtérben a legfontosabb keszthelyi burgonyafajták
Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A Balatoni sárga névre keresztelt fajtajelölt sárga héjú és húsú, ami eddig hiányzott a palettáról, a Basa pedig már elfogadott új keszthelyi fajta: a balatoni salátaburgonya vegyes hasznosítású, nemcsak salátának, hanem sütésre és főzésre is alkalmas.

Dr. Polgár Zsolt elmondta, a piacon vagy a boltokban a vásárlók ne a héjszín alapján válasszanak, hanem olvassák el a kötelezően feltüntetendő adatokat, vagyis a fajta nevét, a származási országot és a felhasználás típusát. Amennyiben ezt nem találják, szóvá tehetik a forgalmazónál, sőt, bejelenthetik a Nébihnél is.

– A magyar termékben jobban megbízhatunk, sokkal kevesebb a kifogás, mint a nyugat-európai burgonya esetében – szögezte le dr. Polgár Zsolt. – A külcsín nem mindig jár együtt a belbeccsel, lehet valami nagyon szép, de ha meghámozzuk, csodálkozunk, hogy szürkül s nem jó ízű. Ez azért van, mert nem itt, a mi jó talajainkon termett, és a fajta sem olyan minőségű, amilyennek kívül mutatja magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában