lejátszottak minden elmaradt találkozót

2021.07.11. 13:00

Már készülnek az új szezonra az MLSZ Zala Megyei Igazgatóságán

A tervezett záráshoz képest ugyan később, de június 20-ig lejátszottak minden elmaradt találkozót a megyei bajnokságban.

zaol.hu

Józsi György, az MLSZ ZMI első embere elmondta: az volt számukra is a legfontosabb, hogy minden találkozót megrendezzenek. A versenykiírások már elkészültek a következő szezonra, és a nevezés ideje is eljött. A 2021–2022-re vonatkozó zalai kiírásokat az MLSZ elnöksége is jóváhagyta.

Újdonság, hogy a következő bajnoki évben először lesz U13-as bajnokság, amelyet tornarendszerben és csökkentett pályán rendeznek meg. Visszatér a Zala megyei kupa, vagyis valamennyi felnőttcsapatnak kötelező az indulás a 2021–2022-es szezonban, a végén az MLSZ által meghatározott számú csapat jut fel a 2022–2023-as magyar kupa főtáblájára.

A megyei kupaküzdelmek várhatóan augusztus 1-jén kezdődnek. Józsi György a bajnokságok létszámára vonatkozólag elmondta: minden a nevezésektől függ, de információi szerint nem lesz probléma. Noha mindig vannak visszalépő együttesek, de szinte minden évben új csapatok is neveznek, így az összlétszám viszonylag stabil. Szeretnék, ha az I. osztályt 16 csapat alkotná, s bár a Hévíz kieső helyen végzett, a feltöltési szabályzat adta lehetőséggel élve fel fogják kérni a fürdővárosi gárdát az indulásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában