Frissen Zalából

2021.07.12. 08:00

Küldöttgyűlésen értékelte munkáját a Zala Megyei Polgárőr Szövetség

Szombaton a megye szívében, Közép-Zala vendégszerető kisvárosában tartotta előző évi munkáját értékelő, a következő időszakot tervező és tisztújító küldöttgyűlését a Zala Megyei Polgárőr Szövetség (ZMPSZ).

Fincza Zsuzsa

Kitüntetett polgárőrök a ZMPSZ régi-új elnökével: (b–j) Balogh Rudolf, Jakab Árpád, Gíber Péter, Szenyéri Attila, Horváth Róbert, Tarsolyné Kutasi Szilvia Katalin és Kovács Zoltán Fotó: Fincza Zsuzsa

A tanácskozó közösségnek elsőként Kelemen Tamás, Pacsa önkormányzatának első embere kívánt jó munkát, majd a megye polgármestereit is képviselve megköszönte a polgárőrök önfeláldozó munkáját, amelyet a koronavírus-járvány idején a lakosság érdekében végeztek.

Bemutatkozott a megye polgárőrségének dr. Vereckei Csaba dandártábornok, Zala megye rendőrfőkapitánya, aki a múlt év őszéig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője volt. Megköszönte a szeretetteljes fogadtatást, amelyben részesítették, elmondta, hogy az elmúlt pár hónap alatt pozitív tapasztalatokat szerzett a munkájukról, helytállásukról, s kifejezte reményét, hogy a jövőben tovább erősödik a rendőrség és a polgárőrség jó kapcsolata.

Kitüntetett polgárőrök a ZMPSZ régi-új elnökével: (b–j) Balogh Rudolf, Jakab Árpád, Gíber Péter, Szenyéri Attila, Horváth Róbert, Tarsolyné Kutasi Szilvia Katalin és Kovács Zoltán Fotó: Fincza Zsuzsa

A megye 111 egyesületének 4055 tagját képviselő 88 küldött előtt elsőként Horváth Róbert, a ZMPSZ elnöke számolt be a koronavírus-járvány miatt rendhagyónak számító esztendő munkájáról. Bár 2020 elején a szokásoknak megfelelően tervezték az évet, a pandémia jelentősen átalakította a forgatókönyvet. Az „általános” polgárőri szolgálatok száma csökkent, többszörösére nőtt viszont a „speciális” feladatok, köztük a rendőrséggel közös járőrözések óraszáma. A közterületi jelenlét helyett előtérbe került a karitatív tevékenység, ami ősztől kiegészült az éjszakai szolgálatokkal.

Az elnöki tájékoztatás után számot adott tevékenységéről a gazdasági és a felügyelőbizottság elnöke, majd kitüntetéseket adtak át. A Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát kapta Sipos László, a baki, Tarsolyné Kutasi Szilvia Katalin, a gyenesdiási és Balogh Rudolf, a vonyarcvashegyi polgárőr egyesület tagja. A Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozata kitüntetést vehette át Gíber Péter, a gyenesdiási, Varga Tibor, a lenti, Németh Gyula, a hahóti egyesület tagja. A Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozatában részesült Szinyéri Attila, a nagyradai, Kovács Zoltán, a galamboki és Jakab Árpád, a Gyenesdiá­si Polgárőr és Vízi Egyesület tagja.

Az Országos Polgárőr Szövetség korábban Budapesten tartott küldöttgyűlésén a polgárőrség legrangosabb elismerését, a „Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend” kitüntetést kapta Bóbics Zoltán, a ZMPSZ elnökhelyettese.

A küldöttgyűlés a tisztújítás során a ZMPSZ elnökének továbbra is Horváth Róbertet választotta.

Az elnökség tagjai a következők. Elnökhelyettes: Bóbics Zoltán, szakmai alelnökök: Dancs István, Zobbné Szummer Mónika, Szabó Zsolt, Sándor Dénes. A gazdasági bizottság elnöke Hörcsöki Tamásné, a felügyelő bizottság vezetője Borsos József. A járási koordinátorok: Donáczy Dezső a Zalaegerszegi, Magyar Zsolt a Nagykanizsai, Rózsa Sándorné a Lenti-letenyei, Urbán Zoltán a Keszthelyi és Czeili Gergő a Zalaszentgróti járás képviseletében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában