Frissen Zalából

2021.07.18. 07:00

Karanténprojektek a koronavírus alatt – interjú Wettstein Tamással, a ZAZEE elnökével

Egy év covidos, karanténos időszak után talán nem tűnt légből kapott ötletnek online kiállítást szervezni, de mint kiderült, megvalósítani azért nem volt olyan egyszerű.

Matyovszky Márta

rendhagyó kiállítás szervezői. Felső sor: Mészáros Gábor, Nadrai Róbert, Tóth Norbert. Alsó sor: Eke István, Torma Attila és az egyesület elnöke, Wettstein Tamás Fotó: ZH

Nézve a ZAZEE Kulturális Egyesület karanténprojektjeit percről percre erősödhetett az érzés, hogy bátorság kellett ehhez, de nemcsak a kiállítás rendezői, hanem a partnerek részéről is. Ha azonban – mint esetünkben – a bátorság profizmussal párosul, akkor úgy néz ki, egészen unikális élménnyé válhat hat este – rendezők, képzőművészek, zenészek, tárlatvezetők, online tárlatot élvező közönség számára egyaránt. Wettstein Tamással, a ZAZEE elnökével beszélgettünk.

– Mennyi időbe telt megvalósítani az online tárlatvezetést?

- Február környékén kezdett realizálódni, hogy jó pár hónapig nem tudunk élőben produkciókat létrehozni, így döntöttünk az online kiállítás létrehozása mellett. Mivel korábbi fotóinkból tudtunk válogatni, viszonylag gyorsan végeztünk a szervezéssel, digitális képszerkesztéssel, programozással. Ezeket egyesületünk tagjai szabadidejükben végezték, mint ahogy a zeneszerzést, a felvezető anyagok és hirdetések videóanyagait, az egyeztetéseket a tárlatvezetőkkel.

– Ingyen?

- Igen, egyesületünk tagjai a munkájukért nálunk nem kapnak fizetést vagy költségtérítést.

– A március 25-én először kiállítók a Finearthotel Művészeti Portál résztvevői voltak. Mindenki beszállt rögtön?

- A művészek jelentős részével több alkalommal működtünk már együtt, nem kellett győzködni senkit. Készítettünk egy mintakiállítást mintaművekkel, hogy lássák a művészek, milyen technikával és milyen színvonalon szeretnénk megvalósítani a kiállítást. Egyúttal jeleztük azt is, hogy több tárlatvezetést szándékozunk tartani online, a YouTube-on közvetítve. Akkor még nem tudtuk megmondani, hogy kik lesznek a tárlatvezetők, mivel őket már a kész kiállítással szerettük volna megszólítani.

– Úgy képzeljük el, hogy ment egy e-mail a Munkácsy-díjas festőművésznek, Wahorn Andrásnak, aki kontinenseket áthidaló showman, egy Filó Veronikának, a szerteágazó képzőművészeti tevékenységet kifejtő, levegőt sincs ideje venni családanyának, egy pedig a New York Brooklyn Könyvtár művészeti igazgatójaként tevékenykedő, hozzánk képest hatórás időeltolódással élő Orsós László Jakabnak, és már jött is a válasz, hogy rendben van, ráállok a kérésre?

- Szinte így. Wahorn András 2018-ban a Decemberi licit című programunk kikiáltója volt, azóta szinte családtag nálunk. Amikor most felhívtuk, tudta, mire vállalkozik, ezért könnyen igent mondott. Filó Vera, aki a művészek nagy részével is barátságban áll, előbb a kiállítási anyagra volt kíváncsi, mielőtt vállalta a felkérést. Orsós László Jakabbal nem volt kapcsolatunk korábban, ezért őt az egyesületünk korábbi tevékenységével és a galéria minőségével sikerült könnyen meggyőznünk. Reméltük, nem lesz rá szükség, de amennyiben valamelyik tárlatvezető nem tudta volna vállalni a felkérést, sok izgalmas művész és műértő van a gondolatainkban, aki, reméljük, a későbbiek során vendégünk lehet. A tárlatvezetések során nyilvánvalóvá vált, hogy senki nem firtatta a kiállítók múltját, a kiállítótérbe került műalkotásokra reagáltak, saját személyiségüket, habitusukat megmutatva. Éppen ezért a tárlatvezetésekben abszolút szabadkezet adtunk mindenkinek, de nagyon kíváncsiak voltunk a személyes benyomásokra. Filó Vera személyes kapcsolatai révén közvetlenebbül tudott a művészekről beszélni, Orsós László Jakab a közvetlen ismertség hiányát nagyon gondos felkészültséggel pótolta, Wahorn András pedig a számára leginkább testhezálló improvizatív stílusával nyűgözte le a közönséget.

rendhagyó kiállítás szervezői. Felső sor: Mészáros Gábor, Nadrai Róbert, Tóth Norbert. Alsó sor: Eke István, Torma Attila és az egyesület elnöke, Wettstein Tamás Fotó: ZH

– Online kiállításlátogatóként jómagam úgy éltem meg, hogy az ötlet elképesztő. Mindenki vette a bátorságot kitenni a művét, ország-világ szeme elé, távol lévő tárlatvezetők reakcióinak, láthatatlan nézőközönség észrevételeinek.

- Nyilvánvalóan a művészeknek is izgalmas, hogy több különböző szempontból is kapnak visszajelzéseket. Végül az is bebizonyosodott, hogy három, a kiállítás minden alkotására kiterjedő tárlatvezetés is izgalmas tud lenni, pont az eltérő nézőpontok miatt. Nyár során készülünk összefoglaló videókkal is, ahol megpróbáljuk a véleményeket egymás mellett is bemutatni.

– Mi a története ennek a nagyon produktív, színes és értékteremtő közösségnek, a ZAZEE Kulturális Egyesületnek?

- Egyesületünk tizenhat évvel ezelőtt alakult. Nemes Betta biztatására hoztunk létre egy elsősorban zenei profilú egyesületet, ami a lendületes és izgalmas programjainknak köszönhetően vonzotta más művészeti ágak képviselőit és érdeklődőit. Főleg Color Arts Fesztiváljaink, az Európa téri Bibliofülke, a Cinema Color Filmklub sorozatunk, a Decemberi Licit és a Fischer-ösztöndíjprogramunk lett ismert, de jelentettünk meg könyveket – többek között Farkas Ferenc szobrászművésznek és Szemes Béla színikritikusnak -, könynyű és komolyzenei CD-ket, zenei és képzőművészeti támogatási programokat szervezünk, valamint már három éve adjuk át az egyesületünk által alapított Ex Umbra-díjat a művészetek önzetlen támogatásáért. Egyesületünk jelenleg 33 fős tagságának többnyire a fele tud aktívan részt venni a munkánkban, így tudjuk folyamatosan fenntartani a lelkesedést, valamint motiválni egymást. Munkánk gyümölcse a színvonalasan létrehozott produkció, ami nem kizsákmányolja, hanem támogatja a kulturális produkciók minden résztvevőjét. Így volt ez a 8.01 galéria programjai során is.

– Nem is volt semmi gikszer?

- Az online közvetítés technikailag nem könnyű terep, tele hibalehetőségekkel. Ezekre igyekeztünk felkészülni, de persze így is adódtak fennakadások. Volt, amikor sikerült ezeket észrevétlenül orvosolnunk, néha látszottak apró hibák. Hála a közvetítésben részt vevő állandó stábnak, az adásokat magas színvonalon sikerült lebonyolítani.

– Egy ilyen adás lebonyolításához hány személy szükségeltetik?

- A közvetlen lebonyolításban hat ember vesz részt: gyártásvezetőnk Mészáros Gábor, Eke István mozgatta a virtuális kamerát a kiállításban, Nadrai Róbert, Torma Attila, Tóth Norbert és én felváltva konferáltuk a műsort, támogattuk a tárlatvezetőket és kezeltük a YouTube-felületet.

– Hogy kapta az online galéria a nevét?

- A nyolcas szám alatt a végtelent értjük, utalva arra, hogy virtuálisan megszámolhatatlan teret és kiállítást tudunk létrehozni, pontosabban, annál még 01-gyel is többet. Jómagam mindhárom tárlatvezetőt megszólítottam, kérdezve, mit szólnak ehhez a műfajhoz és a kiállítás színvonalához. Wahorn András kicsit nehezményezte a kérdést: művészek, mint én – válaszolta – izgalmas alkotásokkal. Filó Vera nem volt meglepődve azon, hogy a ZAZEE képes egy ilyen komplex megnyilvánulásra, de nagyon boldog volt a menedzsment és a művészek produkcióitól. Orsós László Jakabot már a megkeresés profizmusa lenyűgözte, és örült, hogy részese lehetett ennek a programnak, ami szűkebb hazáját, Zalaegerszeget fémjelezte.

A ZAZEE EGYÉB KIÁLLÍTÁSOKAT ÉS KONCERTET IS SZERVEZETT ONLINE TÉRBEN

A pandémia ideje alatt egyéb projekteket is szervezett az egyesület. Április 29-én például Frimmel Gyula grafikus remek kiállítását láthatta a közönség – formabontásként maga a művész volt a tárlatvezető, és megtalálta a 8.01 Galéria a módját annak is, hogy az igen részletgazdag, borzolásos technikával készült képek részleteit is követhessék az online nézők. A közbeeső szerdán egy nagyszerű zenekar, a Gregorich testvérek adott koncertet a csodás képek alkotta háttér előtt, május 20-án pedig a Munkácsy- díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafikatanszékének vezetője, Szurcsik József zárta a kiállítást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában