Frissen Zalából

2021.07.08. 07:00

Idén is megszervezte irodalmi kirándulását a hévízi Csokonai Társaság

Hagyományaihoz híven a hévízi Csokonai Társaság idén is megszervezte irodalmi kirándulását, ami a hazai és határon túli kapcsolatépítést és Hévíz hírnevének öregbítését is szolgálja.

Arany Horváth Zsuzsa

Csokonai Vitéz Mihály síremlékénél Debrecenben Zalán Tibor, Pugner Ilona, Tar Ferenc és Bokányi Péter Fotó: CST

„A Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság Zalából elszármazott svájci magyarnak köszönheti létrejöttét”, fogalmaz a társaság honlapján Tar Ferenc elnök, utalva arra, hogy Major-Zala Lajos az 1970- es években telepedett le Hévízen, s az irodalmárokból, művészekből maga köré gyűjtött társaságból nőtt ki 1992-ben a Csokonai Társaság.

A hazai és külhonban élő neves tagok a város támogatása révén évente tartanak nyitott tudományos konferenciát, ennek előadásait könyv alakjában is közzéteszik, évente odaítélik a Csokonai- és a Lilla- díjat, találkozókkal ápolják a művelődéstörténeti kapcsolatokat, valamint népszerűsítik a névadó munkásságát.

Csokonai Vitéz Mihály síremlékénél Debrecenben Zalán Tibor, Pugner Ilona, Tar Ferenc és Bokányi Péter Fotó: CST

Ennek jegyében idén Debrecen, Hajdúböszörmény, Miskolc, Lillafüred volt az irodalmi barangolás útvonala. Idén nem külföldre indultak, hanem hazai tájakat választottak.

„Nem véletlenül, az egyik úti cél Debrecen volt. Június 22- én az ország második legnagyobb városában megnéztük a Nagytemplom és a Nagyerdő mellett található egyetemet. Megtekintettük a Kálvin téren Izsó Miklós Csokonai-szobrát, majd koszorút helyeztünk el a költő síremlékénél”, tájékoztatta lapunkat Tar Ferenc elnök, így folytatva a beszámolót: aznap délután Hajdúböszörmény Főterén szintén a Csokonaira emlékeztető táblát keresték fel, majd 23-án, szerdán Lillafüred nevezetességeit tekintették meg.

A Palotaszálló, Hámori-tó, Herman Ottó Emlékház, vízesés szerepelt a programban. A társaság az itt található József Attila-szobornál koszorút helyezett el, este pedig együtt szurkoltak Miskolc belvárosában a lelkes helyiekkel a magyar futballválogatottnak.

Június 24-én délelőtt a diósgyőri várat és a mellette található Tündérkertet nézték meg. Velük tartott Vindornyafok polgármestere, Hág Attila is, aki régi támogatója az irodalmi társaságnak. A Csokonai Társaság elnöksége, miután a határon túli magyar irodalmárokkal is szoros kapcsolatot tart, az elmúlt években kirándulásai során bejárta a határon túli magyar területeket.

A statisztikájuk az alábbiakat tartalmazza: Erdély – Torockó, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok), Sztána; Felvidék – Rozsnyó, Betlér, Kassa, Szepsi, Selmecbánya, Szlovénia; Horvátország – Alsólendva, Maribor, Csáktornya; Burgenland – Ruszt, Kismarton, Felsőőr, Alsóőr, Németújvár, Borostyánkő, Léka; Vajdaság – Óbecse, Zenta, Székelykeve, Magyarkanizsa. A társaság aktivistája Hizsnyai Zoltán (Pozsony), Kántor Lajos (Kolozsvár), Tari István (Óbecse), Gálfalvi György (Marosvásárhely), Nagy Pál író (Párizs).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában