Frissen Zalából

2021.07.03. 13:00

Ahogy illik: kitáncolták a májusfát Gálafejen

A hagyományok szerint, akik felállították, azoknak illik is kitáncolni a májusfát. Gálafej központjában, az épülő-szépülő Széna téren múlt szombaton tizenharmadik alkalommal búcsúztatták tánccal, mulatozással a feldíszített jegenyefenyőt.

Fincza Zsuzsa

Mint mindig, a fiatal családok és a gyerekek is részt vettek a vidám, zenés rendezvényen

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Fincza Zsuzsa

– Hat éve pedig már élő zenével tesszük ezt – büszkélkedett Molnár István, aki, mint ötletgazda, már az első alkalommal is megszervezte a rendezvényt. – Eleinte csak beszélgetéssel, főzőcskézéssel, nótázással köszöntöttük a nyarat, de aztán megjelentek a fiatalok, akik már többet akartak, így muzsikust is hívtunk. Az idén Antal Imre szolgáltatja a talpalávalót.

Mint mindig, a fiatal családok és a gyerekek is részt vettek a vidám,
zenés rendezvényen Fotó: Fincza Zsuzsa / Zalai Hírlap

A közös vacsora ezúttal sem maradt el. Olasz Balázs, a Gálafej-Vakaroshegy Fejlődéséért Egyesület elnöke, a Gálafejhegy Polgárőr Egyesület titkára felügyelete alatt jókora bográcsban készült a gulyás. A vidám találkozó megrendezését a településrészi önkormányzat támogatásával ezúttal is Gálafej két civil szervezete vállalta. Az egyre gyarapodó, jelenleg már 250 fős lakóközösségnek amúgy más oka is akadt az ünneplésre:

– A májusfaállítás óta elkészült a faházikó, amelyre pályázat útján nyert pénzt az egyesület, a harminc százalék önerőt pedig az önkormányzat biztosította – tudatta Szilasi Gábor, a településrész önkormányzati képviselője, aki további tervekről is beszélt. – Így van már hova raknunk a közösség felszerelését, padokat, asztalokat. Elkezdődött a játszótér építése is, az EU-szabványoknak megfelelő három elem remélhetően ­július elején elkészül. Folytatódik az utak felújítása a Cédrus utcával. Távlati elképzeléseinkben a Széna téren egy kereszt emelése és egy fedett közösségi tér építése szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában