Frissen Zalából

2021.06.03. 16:55

Székelykaput avattak a Rózsák terén Zalaegerszegen

A Kárpát-medencei magyarság összetartozását jelképezi az a székelykapu, amit csütörtökön avattak fel a Rózsák terén Zalaegerszegen. Esztány Zsolt népi iparművész – aki családjával együtt vett rész az ünnepségen – Csíkszentléleken készítette az alkotást. A székelykapu és a mellette lévő emlékkő felállítását a Bethlen Gábor Alap támogatta. A rendezvényen több testvérváros delegációja is részt vett.

Mozsár Eszter

Zalaegerszeg legújabb köztéri alkotása, a Csíkszentléleken készült székelykapu, előtte az ünnepség résztvevői.

Fotó: Katona Tibor

A városrész önkormányzati képviselője, Galbavy Zoltán először a környék megvalósult beruházásairól szólt, s kitért arra, hogy a Kovács Károly Városépítő programnak köszönhetően szépül meg a Rózsák tere, benne megújul a Kisfaludi-szoborral díszített szökőkút.

A székelykapu ötletét Balaicz Zoltán polgármester és Tolvaj Márta főtanácsadó, a Zalai Polgári Körök Egyesületének alelnöke vetette fel. A megvalósításra a város a Bethlen Gábor Alaptól ötmillió forintot kapott. Jagasics János, az egyesület elnöke elmondta, fontos feladatuknak tekintik egyfelől Zalaegerszeg kulturális értékeinek ápolását, másrészt a határon túli magyarsággal való kapcsolatépítést. A mostani köztéri alkotás Erdély gazdag történelmi múltját, népművészetét és építészeti örökségét testesíti meg, valamint hitünk és önmagunk felvállalását, Istenhez való tartozásunk kinyilatkoztatását.

Zalaegerszeg legújabb köztéri alkotása, a Csíkszentléleken készült székelykapu, előtte az ünnepség résztvevői.
Fotó: Katona Tibor

Az ünnepségen részt vett Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A politikus köszöntőjében először a Nemzeti Összetartozás Napja előtt tisztelgett, majd a székelykapuval kapcsolatosan elmondta: azok régen az emberek mindennapjaihoz tartoztak, s valamilyen misztikus jelentést hordoztak. Úgy tartották, két világot választott el egymástól, az otthon melegét és a kinti nagyvilágot.

Az avatáson jelen lévők megtudhatták, hogy a székelykaput Marosvásárhely egykori polgármestere, Fodor Imre eredetileg az árva gyerekeket gondozó csíksomlyói Csibész Alapítványnak szánta, ám halálát követően ez a terv meghiúsult. Végül Zalaegerszegen, az 1942-ben erdélyi stílusban épült református templom, az evangélikus parókia és a római katolikus temető, a Kálvária ölelésében lelt végleges otthonra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában