Frissen Zalából

2021.06.08. 07:00

Országos versenyen arattak szép sikert a kanizsaiak

Az országos ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak verseny döntőjében jól szerepeltek a kanizsaiak. A Zsigmondy-technikumból Keszericze Bálint gázipari és fluidumkitermelési ismeretekben első, míg Benkő Dániel, a Cserháti-technikum távközléses tanulója harmadik lett.

Benedek Bálint

Jól szerepeltek a Zsigmondy- és a Cserháti-iskolások is országos tanulmányi versenyen. Képünkön a Cserháti-technikum sikeres diákja, Benkő Dániel és felkészítői, Pál Marcell (balra) és Gábris Jácint

Fotó: Gergely Szilárd

A Zsigmondy-technikum bányászat ágazatában tanuló 12. osztályos, csurgói Keszericze Bálintot Laukó Emőke igazgató és Erdődi Tamás szakoktató készítette fel. A tantárgy egy része geológia, a másik pedig gépészet, gépelemek, géptan és szakrajz.

– Még általános iskolásként egy pályaválasztási napon tetszett meg a bányász ágazat – mondta Keszericze Bálint. – A verseny után a technikusképzés következik a mostani iskolámban, majd Miskolcon olaj- és gázipari mérnök diplomát szeretnék szerezni, és kipróbálni magam külföldön is.

Jól szerepeltek a Zsigmondy- és a Cserháti-iskolások is országos tanulmányi versenyen. Képünkön a Cserháti-technikum sikeres diákja, Benkő Dániel és felkészítői, Pál Marcell (balra) és Gábris Jácint
Fotó: Gergely Szilárd

Az országos viadalon 3. lett Benkő Dániel, a Cserháti-technikum távközlés ágazatban tanuló diákja. Az eredményéről tegnap sajtótájékoztatót tartottak az intézményben, ahol Gábris Jácint és Pál Marcell felkészítők beszéltek a tehetséges ifjú szerepléséről. A diákoknak nehéz, komplex és szerteágazó tárgyi ismeret­anyagot kellett elsajátítani a távközlés ágazatban.

– Benkő Dániel négy éven át színjeles volt – folytatták. – Több közismereti tantárgyból korábban is szerepelt megyei és országos versenyeken. Kiemelkedő tanulmányi munkája elismeréséül beírhatta nevét az „Aranykönyvbe”, ahol az iskola a legjobban teljesítő és példát mutató diákjait jegyzi.

Benkő Dániel hozzátette: olyannyira megkedvelte a szakmát, hogy a jövőben az Óbudai Egyetemen mérnök-informatikusként tanulna tovább.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában