Frissen Zalából

2021.06.25. 11:30

Jól szerepelnek a zalaegerszegi Báthory tanulói az UNICEF projektjében

A Báthory István Technikum diákjai sikeresen szerepelnek az UNICEF Magyarország által harmadik alkalommal szervezett Rajtad áll a jövőd projektben, amely az Egy generáció korlátok nélkül nemzetközi kezdeményezés hazai programja. A márciustól novemberig tartó projektről és az eddigi eredményekről sajtótájékoztatón számolt be az intézmény.

Jóna István

Elöl Horváth Barbara, József Dominika, Szabó Lilla, Tóth Vera, Vinkó Benita, Bogdán Boglárka, hátul Szabó Károly, Dormánné Nyakas Tünde, a polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályának szakreferense, Tuboly Andrea, a ZSZC szakreferense, Gecse Péter, Kónyáné Tömpe Lívia és Vizlendvai László Fotó: Pezzetta Umberto

Idén az ország különböző régióiból öt település csatlakozott a programhoz: Óbuda, Orosháza, Nyíregyháza, Szekszárd és Zalaegerszeg. A Báthory István Technikum fiataljaiból alakult csapat Tóth Vera pedagógus koordinálásával több kiváló programmal pályázott. A bevezetőjében Kónyáné Tömpe Lívia igazgató a gyerekek elkötelezettségét, kitartását és kreativitását dicsérte a tájékoztatón. Gecse Péter alpolgármester kiemelte, hogy a programban való részvétel tudatosabb és közösségben való gondolkodásra sarkallja a fiatalokat.

Elöl Horváth Barbara, József Dominika, Szabó Lilla, Tóth Vera, Vinkó Benita, Bogdán Boglárka, hátul Szabó Károly, Dormánné Nyakas Tünde, a polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályának szakreferense, Tuboly Andrea, a ZSZC szakreferense, Gecse Péter, Kónyáné Tömpe Lívia és Vizlendvai László Fotó: Pezzetta Umberto

A Rajtad áll a jövőd program abban támogatja a fiatalokat, hogy egyre inkább képesek legyenek dönteni és aktívan részt venni a közösségi életben.

 

– A kezdeményezés címe is nagyon beszédes, hiszen az egész arról szól, hogy a fiatalok tehetnek azért, illetve nekik kell tenni azért, hogy olyan jövőben, olyan társadalomban éljenek, ami számukra kedvező – mondta Tóth Vera. – A projekt alapvető célkitűzése, hogy felkeltse és erősítse a társadalmi felelősségvállalás érzetét a fiatalokban.

Elhangzott, hogy az idei évben a szervezők az iskolákat szólították meg, a kiválasztott településeknek pedig gyermekbarát címmel kellett rendelkezniük. Az UNICEF három témakört jelölt ki irányként: a gyermekjogokat, a kortárs bántalmazást és a fiatalok mentális egészségét. Az intézményből a tizedikes tanulók Érzékenyítő projektje, valamint a 11. évfolyamból a Mindenható projekt jutott a legjobb tíz közé.

A közös munka az online térben zajlott. A csapatok önálló kutatómunkával, műhelymunkákon formálták projektjüket. A június 12-i szűrőn a tíz csapatból településenként egy maradt. A zalaegerszegi intézményből az Érzékenyítő projekt jutott eggyel közelebb a megvalósuláshoz, melyben a gyermekbántalmazás témakörét dolgozzák fel a fiatalok.

Az eseményen jelen volt a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja, Szabó Károly és Vizlendvai László főigazgató is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában