Frissen Zalából

2021.06.23. 10:00

Felmondott hét traumatológus orvos a megyei kórházban – frissítve

Az elmúlt két napban a közösségi médiában látott napvilágot hír a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban történt orvosi felmondásokról. Szerkesztőségünk hétfőn a kórházhoz fordult a történtek tisztázása érdekében. Kedden délben az alábbi közleményt juttatta el a sajtóhoz a megyei kórház menedzsmentje:

ZH

Fotó: zaol.hu

„Intézményünk mindent megtesz annak érdekében, hogy munkatársaink bérezését és juttatásait a jogszabályoknak megfelelően a lehető legmagasabb szinten tartsa. Törekvéseink ellenére intézményünk Traumatológiai Osztályán 7 orvos beadta felmondását, mivel sérelmezték az ügyeleti díjak számukra alacsony mértékét. A traumatológusok úgynevezett trauma fix díjazásban is részesülnek. A Traumatológiai Társaság ajánlása szerint a teljes díj 60 százaléka illeti meg a dolgozókat. A Zala Megyei Szent Rafael Kórház azonban ennél magasabb összeget állapított meg, így a traumatológiai ellátásában résztvevő orvosok és a szakdolgozók a teljes díj 75 százalékát kapják meg, amely havonta 300-700 ezer forint közötti összeget jelent. Két további tényre szeretnénk felhívni a figyelmet: kimutatásaink alapján az érintett traumatológusok ügyeleti leterheltsége a más osztályokon dolgozó orvoskollégákhoz képest alacsonyabb, a koronavírusos betegek ellátásában a Traumatológia osztály felmondott szakorvosai nem vettek részt, vagyis a hírekkel ellentétben a pandémia nem okozott számukra többletterhelést. Az elhalasztott műtéteik helyett az oltópontokon teljesítettek feladatot, külön juttatásért. Szeretnénk leszögezni, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony vállalásával 2021. március 1-ével jelentősen megemelkedtek az orvosi bérek. Kórházunk felmondott traumatológus szakorvosai a megemelt béren túl a korábban említett traumatológiai ellátásért járó fixdíjban és az ügyeletek után járó díjban is részesültek. Azoknak a felmondásban érintett traumatológus szakorvosoknak, akik elégedetlenek a bérezésükkel április havi bruttó bére 2 és 2,7 millió forint között alakult. Így – a tavalyi évhez hasonlóan – kiemelkedő javadalmazásban részesültek más szakterületek orvosaihoz képest. A további bérzsarolásnak intézményünk fenntarthatósága érdekében nem engedünk! Kórházunk az elkövetkező időszakban is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a hozzánk forduló betegeket a lehető legmagasabb szintű gyógyító ellátásban tudja részesíteni. A Traumatológia működésének folytonosságát biztosítani fogjuk.

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház menedzsmentje”

Frissítés:

„A Zala Megyei Szent Rafael Kórház managementje által a traumatológiai osztály szakorvosainak felmondásával kapcsolatosan írt tájékoztatóra hivatkozással az alábbi nyilatkozatot tesszük:

A magunk részéről senkivel sem közöltünk jogtalanul semmilyen adatot az egészségügyi szolgálati jogviszonyunk megszüntetésével kapcsolatosan, senkit sem kértünk fel a történtek nyilvánosságra hozatalára, és ahhoz nem is járultunk hozzá, a lavinát elindító Facebook bejegyzéstől elhatárolódunk.

A munkaügyi jogvita tartalma nem tartozik a nyilvánosságra, arról a felek nem nyilatkozhatnak érdemben, így mi nem is tesszük, csak annyit jelenthetünk ki, hogy a munkáltatói közleményben foglaltakat visszautasítjuk, és a megfelelő fórumokon kívánjuk a jogainkat érvényesíteni.

Mi továbbra is csak gyógyítani szeretnénk a jogszabályoknak megfelelő feltételek biztosítása mellett.

Zala Megyei Kórház Traumatológiai osztály jelenleg még szolgálati jogviszonyban lévő orvosai”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában