Frissen Zalából

2021.06.22. 14:00

Civil közösségeket díjaztak Zalaegerszegen

Más- Kép(p) címmel a Zala megyei civil szervezetek részére meghirdetett pályázat ünnepélyes díjátadóját tartották tegnap a Zala Megyei Kormányhivatal Deák Ferenc termében. A felhívásra 12 civil szervezet pályázata érkezett, amit egy háromtagú zsűri értékelt.

Jóna István

A díjazottak és a díjátadók: Pácsonyi Imre, Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közössége Egyesület elnöke, Rizmayer Zita, az Út – Újra Talpon Alapítvány önkéntes segítője, dr. Kocsis Gyula, az Életet az éveknek Országos Szövetség Zala megyei szervezetének elnöke és Horváth Rita Fotó: Katona

Fotó: © Katona Tibor

 

Az egybegyűlteket Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte és egyben háláját is kifejezte a civil közösségeknek, amiért rengeteg jó kezdeményezéssel és ötlettel segítettek saját és más csoportoknak átvészelni a pandémiás időszakot. Hangsúlyozta, hogy ez az időszak a társadalom egészét megviselte, nemcsak egészségügyi próbatétel volt ez az embereknek, hanem mentális is.

Az összefogás révén létrejött kezdeményezések támogatást, erőt és túlélési lehetőséget adtak a csoportoknak, mondta Pácsonyi Imre.

Horváth Rita, a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a járvány alatt különösen nehéz helyzetbe kerültek a civil szervezetek.

A díjazottak és a díjátadók: Pácsonyi Imre, Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közössége Egyesület elnöke, Rizmayer Zita, az Út – Újra Talpon Alapítvány önkéntes segítője, dr. Kocsis Gyula, az Életet az éveknek Országos Szövetség Zala megyei szervezetének elnöke és Horváth Rita Fotó: Katona Tibor

 

Megköszönte és egyenként bemutatta a pályázók által beküldött jó gyakorlatokat. Kiemelte, hogy a civil szervezetek példát tudtak mutatni azoknak, akik rosszul élték meg ezt az időszakot.

A pályázatokat Pácsonyi Imre, Frauenhoffer Márta, a Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. ügyvezetője és Czebeiné Nemes Bernadett, a Mandulavirág Fogyatékkal élők Református Gondozóház intézményvezetője értékelte. Végül három szervezetet díjaztak.

Megosztott első helyet ítéltek oda a Kanizsai Fiatalok Közössége Egyesületnek és az Út – Újra Talpon Alapítványnak, míg második díjban az Életet az éveknek Országos Szövetség Zala megyei szervezete részesült. A többi civil szervezet kezdeményezéseit díszoklevéllel köszönték meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában