Frissen Zalából

2021.06.14. 07:00

Beiktatták tisztségébe Hella Ferenc esperest

Jelen lenni az emberek életében bölcsőtől a sírig – így összegezte jövőbeni feladatait, s adott egyben útmutatást is lelkésztársai számára székfoglaló beszédében a szombat délelőtti beiktató ünnepségén Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye újonnan megválasztott esperese.

Gyuricza Ferenc

Steinbach József (jobbról) és Hella Ferenc a beiktatási ünnepségen

Fotó: Gergely Szilárd

A nagykanizsai református templomban megtartott közel háromórás istentiszteleten Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd ünnepi közgyűlés keretében köszöntötték a hivatalába lépő új esperest.

Steinbach József (jobbról) és Hella Ferenc a beiktatási ünnepségen
Fotó: Gergely Szilárd

Hella Ferenc székfoglaló beszédében – amely során felidézte Érmelléken töltött gyermekkorát, a lelkészi hivatáshoz vezető útját, az Őrségben eltöltött éveit, valamint a nagykanizsai gyülekezet lelkipásztorává válásának felemelő érzését – úgy fogalmazott: most érkezett el életében a pillanat, amikor megtalálta a helyét. Ez alapfeltétele annak, hogy segíteni tudjon másokat.

– A vezetés az egyházi élet minden szintjén szolgálatot jelent, amelyre Isten hív bennünket – idézte az új esperes Steinbach József püspök egy korábbi gondolatát. – A vezetők felelőssége, hogy ne éljenek vissza szolgálatukkal, hanem krisztusi lelkülettel pásztorolják a rájuk bízott nyájat.

Hella Ferencet lelkésztársai, a testvéregyházak képviselői, a Dunántúli Református Egyházkerület és a Somogyi Református Egyházmegye vezetői, világi tisztségviselői mellett Cseresnyés Péter államtitkár, Szászfalvi László Somogy megyei országgyűlési képviselő és Balogh László nagykanizsai polgármester is köszöntötte. Steinbach József igehirdetésében – a korinthosziakhoz írt levelek kapcsán – arról beszélt, hogy a hívőknek van alapjuk egymással dicsekedni, tudják egymást bátorítani, s ezáltal még erősebb közösséget alkotnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában