Az újdörögdi kiképzőbázison szemtanúi lehettünk, hogyan bánna el a honvédség egy terrorista csoporttal

A GPS tudja, hová megyünk, mi nem. Valahol Keszthely és Tapolca között rejtőzik a Balaton-felvidéki romantikában az újdörögdi kiképzőbázis, ahová hivatalos a honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség frissen beiktatott parancsnoka is. Ők már biztosan jártak itt, mi még nem.

A kapunál lázmérés, kézfertőtlenítés – és mosoly. Utóbbi bent is. Meg szendvics, üdítő, kávé. A vendéglátók tudják, mi vár ránk, nekünk fogalmunk sincs. Akkor lesz gyanús, amikor fülvédőt és védőszemüveget osztanak és balesetvédelmi oktatást tartanak. (Poén: azért kaviccsal nem dobáljuk a helikoptert.) De szó esik kullancsról, viperáról (mármint a hüllőről), ám lehet, hogy csak sikló, ki tudja már, és arról, hogy ez természetvédelmi terület, tehát amit kiviszel, azt vissza is hozod. Össztársadalmi szinten kéne oktatni, tisztekkel.

Megjöttek az elöljárók, tehát sétáljunk el az úgynevezett statikus bemutató helyszínére. Maszkos katonák állnak fegyverek és harci járművek mellett, ezeket használják a különleges műveleti egységek. Nem a szépségkirálynő-jelöltek („világbéke”) terepe ez, illetve ha jobban belegondolunk: dehogynem. Ez a garancia. Bikinis lányokat ide! De nem jönnek.

Ellenben a miniszter és a Magyar Honvédség parancsnoka – kíséretükkel – igen. Katonaemberek, beleillenek a miliőbe. Benkő Tibor tárcavezető (aki tanulmányai során járt Leningrádban és az egyesült államokbeli Army War College-be is, doktoriját pedig A rekonverzió mint a professzionális haderő-humánerőforrás gazdálkodásának egyik stratégiai kérdése címmel írta és védte) mindenre kíváncsi, megfog pisztolyt és ejtőernyőt, a tapasztalataikról a katonákat kérdi. Persze mindenki elégedett.

Őt nem lepi meg (bennünket némileg igen), hogy a felderítők 20-30 kilométeres körzetben mindent látnak. Messzebb is, csak azt a technikát nem hozták ki a tűző napra, pláne nem lehet filmezni, fényképezni.

Vissza a sajtóközpontba. Pisi, cigi, szendvics; vizet mindenki hozzon magával, mert a nap rákapcsolt, naptej se ártana, de ha a katonák nem kene­getik magukat, hát akkor mi se, amúgy persze nincs is nálunk ilyen. Kemények vagyunk, gondoljuk.

Csajbók százados, kommunikációs tiszt próbál felkészíteni: egy épület tetejéről nézhetjük, fotózhatjuk-filmezhetjük a gyakorlatot, de ne féljünk, majd idézi a házfelújításánál közreműködő ácsot: nem a magasság a veszélyes, hanem a mélység… Aranyigazság.

Mondták, szafarikocsival megyünk. Azt hittük, Afrika, de ez egy teherautó, ponyvával félig fedve, ráadásul eltunyult tollforgatóknak nehézkes a felszállás is. A kísérő katonáknak persze nem gond, csak azért használják a grádicsokat, mert azok ott vannak, amúgy felugranának, de a pocakos sajtót nem akarják megszégyeníteni. A Balaton-felvidéki táj szép, aztán feltárul a romváros: azért építették, hogy a magyar katona felkészülhessen – bármire is.

Lassan egy háborús film dísz­letei közé csöppenünk. Jó helyünk van, mindjárt az elöljárók mellett.

A helyzet komoly. Lakott területen fészkelte be magát a terrorista csoport, ráadásul ejtett egy túszt is. A mieink érte jönnek: rajtaütés. Nem tudom, miért, de az okosóra emelkedett pulzusszámot jelez.

Gripenek tűnnek fel az égen (szépek és nagyon hangosak amúgy), precíziós fegyverekkel megsemmisítik a légvédelmi állást, van is füst. A kezdeti sokkot kihasználva pedig jönnek a többiek, ki helikopteren, ki harckocsin. Úgy mondják, dinamikus légi roham után a katonák épületeket foglalnak el, rohamlövészek rohamoznak, a különleges műveleti csoport egysége pedig megy a túszért.

És még mindig jönnek katonák, földön és a helikopterről leereszkedve is. Ha ellenség lennék: most adnám fel.

A forgatókönyv szerint (és a való életben is erre törekszenek) nincs civil áldozat, célirányos, gyors és hatékony minden. Van itt BTR, helikopter, páncéltörő, nehézfegyver, minden – felvonul az új magyar haditechnika.

Kattannak a vakuk, rögzítenek a kamerák, aztán már vége is. Alig húsz perc, és teljesítve a feladat. A kivonulás gyors és rendezett, elhúznak a helikopterek és a harckocsik, rajtuk a katonákkal.

Kezdjük feldolgozni, mit láttunk, és jön a döbbenet: ők ezt bárhol, bármikor tudják, nem csak a gyakorlaton.

Bár mondták korábban, hozzunk magunkkal valami fejfedőt, de akkor épp nem volt kéznél. Ha lenne rajtunk, most megemelnénk. Amit láttunk: több mint erő és egészség. Profizmus, amit Benkő Tibor tárcavezető is elismer a felsorakozott harci járművek előtt tartott sajtótájékoztatón. A díszlet (harckocsikkal, romvárossal) profi volt, kellett a jó képhez.

– Magyarországnak erős, ütőképes Magyar Honvédségre van szüksége, amelyben a katonák jól felkészítettek, jól kiképzettek, hazájuk iránt elkötelezettek, lojálisak és a XXI. századi technikai eszközökkel vannak felszerelve – szögezi le a miniszter, aki arról is beszél, mivel a NATO-ban „hiánycikk”, Magyarország létrehozta a regionális különleges műveleti parancsnokságot, amely a közelmúltban elérte a bevethetőségi szintet.

A katonai világszervezet nemrégiben tartott kongresszusán a nemzeti ellenálló képesség kulcskifejezés volt, hiszen ez adja a NATO erejét. Magyarország e téren élen jár a honvédelmi és haderőfejlesztési programmal, teszi hozzá a tárcavezető, majd Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy (szintén doktor, a hadtudományoké, és a Magyar Honvédség legfiatalabb parancsnoka) sem fukarkodik az elismerő jelzőkkel.

– A szárazföldi erők és a légierő közös gyakorlatát láthattuk, amelyben katonáink bizonyították, hogy azt a tapasztalatot, amelyet Irakban és Afganisztánban szereztek a különleges műveletek területén, itthon is képesek kamatoztatni, ráadásul úgy, hogy az újonnan beérkezett eszközök már szerves részét képezik a Magyar Honvédség képességeinek.

A végén a honvédelmi miniszter odajön a „sajtóhadosztályhoz”: köszöni, hogy itt voltunk, reméli, tetszett – és elbúcsúzik. Politikustól ritka az ilyen, jegyezzük meg, aztán a szafarikocsira szállunk, megint csak nehézkesen, majd a bázisra érkezve ismét kávé, üdítő, szendvics. És bőszen keressük a naptejet, amely persze senkinél sincs.

Ez volt a „mi háborúnk”. Köszönjük, de élesben nem szeretnénk. Ha lehet, előzzük meg a bajt.