Befejeződtek a feltárások

2021.06.17. 07:00

A tihanyi altemplomot újra látogathatják az érdeklődők

Befejeződtek a feltárások a tihanyi apátság altemplomában, így ismét látogatható a királykripta, ahol az alapító I. András király sírhelye is megtalálható.

MTI

Feltételezések szerint a királyi családtól származó csontokat is találtak az altemplom feltárása során, közölte a munkálatokról tartott hétfői tihanyi sajtótájékoztatón Takács Ágoston vezető régész.

Elmondta, hogy I. András király sírhelye közelében, az altemplomban feltételezhetően az apátság alapítójának vagy hozzátartozójának csontjaira bukkantak. A csontok DNS-vizsgálata jelenleg folyik, eredmény szeptemberre várható.

A feltárás eredményeként egy „középkori tér” jött létre, ahol egy eredeti sírgödör, valamint középkori padlómaradványok nyomai láthatók. Az áprilisban megkezdett munkálatok során előkerült egy 18. századi mellkereszt, valamint 16–17. századi lőszermaradványok, pénz, koporsószögek és bronzveretek. Az altemplom falában egy fülkét találtak, amely valószínűleg a sírra néző betekintőnyílás lehetett.

Takács Ágoston elmondta, az évszázadok során sokakat temettek el az altemplomban, akiknek a megmaradt csontok alapján nem könnyű az azonosításuk, de a kor és a nem meghatározását követően annyi biztosan ki fog derülni, hogy az Árpád-ház valamely tagjának földi maradványai-e az összegyűjtött csontok.

I. Andrást, a tihanyi apátság alapítóját 1060-ban helyezték örök nyugalomra a királykriptában. Fia, Dávid is itt van eltemetve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában