Koronavírus Zalában

2021.05.13. 11:17

Paál István: közösség nélkül nehéz

A Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének és a Zalai Magyar Nemzeti Szövetségnek az elnöke tevékeny ember. Az elmúlt év korlátozásai őt és tagtársait is szomorúan érintette. Paál István már túl van mind a két oltáson, reméli, hogy az enyhítéseknek köszönhetően, illetve a járvány lecsengése után folytathatják a nemzeti öntudatra nevelő munkájukat, ismeretterjesztő programjaikat.

Mozsár Eszter

Paál István, a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének elnöke

Paál István szerencsésnek mondja magát, mivel környezetében, családjában haláleset nem történt. Ennek ellenére sok ismerősét viselte meg a vírus, ezért feleségével együtt beoltatta magát.

Paál István, a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének elnöke

- Bízva a több évezredes kínai orvoslásban, a Sinopharm vakcinát kértük. Túl vagyunk már a második dózison és eltelt annyi idő, hogy védettnek mondhatjuk magunkat. A korlátozások az elején rosszul érintettek minket, lányainkkal sokáig csak a kerítésen túlról beszélgettünk, nagyon vigyáztak ránk. Sajnos a szövetség nagyobb közösségi programjait le kellett mondanunk. Lehetséges az is, hogy a trianoni megemlékezést el kell még tolni. Nagyon reménykedünk abban, hogy másik nagy rendezvényünket, a Pozsonyi-csata évfordulójának ünnepségét július 3-7. között már szervezhetjük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában