2021.04.19. 14:00
Színházi mellény, művésztől művészig – Törőcsik Marira emlékezünk
Képes archívumunkban két zalai helyszín őrzi az emlékét. 2002-ben Keszthelyen, 2011-ben Nagykanizsán találkozhattunk vele egy-egy ottani vendégszereplés kapcsán. A Zalai Hírlap hasábjai ezen alkalmakkal történő beszélgetéseket őriznek. Törőcsik Marira (1935–2021) az ekkor készült fotókkal is emlékezünk.
Spiró György Honderű című színművében 2002-ben Nagykanizsán Fotók: ZH-archívum
Ha valaki, hát ő volt az, aki nem megosztotta, hanem egységbe forrasztotta a szakmája művelőit, a hivatása művészeit. A Nemzeti Színház társulati tagjaként kerek születésnapján – a direktor, Vidnyánszky Attila szervezésében – ünnepi műsort kapott, amelyben mindenki részt vett, aki számít a magyar színházművészetben. Senki más nem mondta volna, amit ő ott és akkor: „Kedves igazgató úr, magának köszönhetem ezt az estét. Tudja, csak három embert hiányolok most. Tarr Bélát, Alföldi Róbertet és Esterházy Pétert.” A szavai generációkon, világnézeteken, hitvallásokon íveltek át úgy, hogy senki sem sértődött meg.
Egy színésznek dolga lenne ez? A már szintén rég nem élő Koltai Tamás színikritikusnak mondta az 1986-os televíziós interjúban:
„Nem is tudom, merjem-e használni ezt a szót, amikor mindenünnen a közönség igényei előtti maximális alázatról hallok. Nevelés. Egy pici nevelés nem lehetne, hogy legyen min elgondolkodni pár percig, ha kiment a nézőtérről?”
Az 1955-ös Körhinta című filmmel 20 évesen foglalta el a helyét a színház- és filmművészetben, pedig, mint többször mesélte, akkor még sírni csak úgy tudott a kamera előtt, ha ténylegesen megbántották, nevetni pedig Ujvári Viktória nevetett helyette mint hangdublőr. De Fábry Zoltán rendező tudta, hogy mire bízta a paraszti csak azért is szerelem hősnőjének szerepét. Hegyi Barnabás operatőr (Hegyi Barbara színművésznő édesapja) ugyanekkor jegyezte meg, a „te szemeid a világ legkisebb szemei, a kamerán keresztül nézve mégis a legszebbek”.
Szóval mesterségbeli tudás és szokványos és elvárt női testi adottságok (86 évesen is ugyanaz volt a mérete, mint húszévesen: törékeny, kicsi, légies) nélkül került Európa legjobb színészei közé. Vegyük hozzá ehhez, hogy fennen hangoztatta, nem tud verset se mondani. (Aki meghallgatja tőle a Youtube-on Weöres Sándor Toccata című versét, meggyőződhet, tévedett: „ős kezdet óta itt vagyok, / de a lepkével meghalok”. Szóval nincs más magyarázat, mint a tehetség.
Édesapja iskolaigazgató volt a szülőfalujában, a Heves megyei Pélyen, nagyapja mozit üzemeltetett itt. Innen a színészet iránti érdeklődés, onnan a szereplési feladat. A kor szokása szerint Turgenyev-mesét mondott anyák napján tizenévesen. „Valami madármama mentette meg a fiókáit a történetben, akkor éreztem, hogy létrejött valami a közönség és köztem.”
Zongorista akart lenni, de amikor megtudta, hogy létezik főiskolai színi képzés, tudta, hova kell jelentkezni. Nem sok időt töltött a főiskolán, a film készületlenül, de elvitte. A legjobb rendezőkkel a legjobb filmekben. Mégis, ezért került több mint 15 évébe, hogy a színpadon megtalálja a formáját, hogy kitörjön a naiva szerepkörből, s valódi karaktereket bízzanak rá. A Varsói melódia nem volt afféle színházi alapvetés, de miatta tudunk róla. „Mindig arra figyeltem, hogy ki bízik bennem, Vasziljev, Harag György, Fábry, a fiatalok közül Zsótér. Ha felkértek, mondtam, jó, maga tudja, mit hoz ki belőlem.”
Hétköznapi életet is élt. Feleség volt, Maár Gyula (1934–2013) rendezőé majd 40 évig, gyermekük Teréz, de az örökbe fogadott vietnámi fiú, Son is neki köszönheti az emberhez méltó életet. A Vas megyei Velem adott számára titkos zugot, ahova persze eltalált Mészáros Márta, hogy az Aurora borealis főszerepét bízza rá.
Blaha Lujza a színpadi mellényét Somogyi Erzsinek ajándékozta, ő Mészáros Áginak, aki pedig Törőcsik Marinak. Ő elvesztette, helyette egy (szintén Mészáros Ágitól kapott) nyakláncot adott Básti Julinak.