Koronavírus Zalában

2021.04.07. 16:33

A hétvégéken várható sorban állás és tumultus a zalaegerszegi boltok előtt

Szerda délután még kissé álmos arcát mutatta a ZONE Bevásárlópark, a kirakatokban azonban már jól látható helyen virítottak a felhívások, hogy az adott üzletben hányan tartózkodhatnak egyszerre.

Mozsár Eszter

Kötő Andrea és Horváth Bianka cipőt szeretne vásárolni. Remélik, hogy a rendelkezéseknek köszönhetően a többi bevásárlóközpontban, így az élelmiszer üzeletekben sem lesz nagy tömeg.

Fotó: © Katona Tibor

Az előírás szerint tíz négyzetméterenként egy fő válogathat a termékek között. A kisebb boltoknál 40 fő ez a szám, míg a nagyobbakban akár százan bent lehetnek egy időben. A legújabb kormányrendelet értelmében az üzletek teljes nyitvatartásban, azaz reggel 5 és este 10 óra között fogadhatják a vásárlókat, a megyeszékhelyen egyébként jellemzően este 8 vagy 9 órakor zárnak a bevásárlóközpontok.

Kötő Andrea és Horváth Bianka cipőt szeretne vásárolni. Remélik, hogy a rendelkezéseknek köszönhetően a többi bevásárlóközpontban, így az élelmiszer üzeletekben sem lesz nagy tömeg.

Ottjártunkkor nem volt lökdösődés, nagy tömeg. Ennek egyik oka, hogy túl vagyunk már a húsvéti ünnepeken, de lehet az is, hogy óvatosabbak az emberek. A parkolóban a megszokottól eltérően kevesebb autó állt. Várhatóan hétvégén sokkal többen keresik fel az üzleteket. A vásárlók azt mondják, hogy elfogadták a rendelet és örülnek, hogy egyelőre nincsen nagy tülekedés.

Az enyhítéseknek köszönhetően megint kinyithattak a szolgáltatók is. A zalaegerszegi Kádár Barbara kozmetikus mesternek kedden este 11-ig csörgött a telefonja, miközben próbált a vendégeinek új időpontot adni. Mint mondja, hirtelen jött a március 8-ai zárás, most pedig ugyancsak gyorsan kellett szervezni. Úgy érzi, tavaly fokozatosabb volt az átmenet. Egy évvel ezelőtt két hónapig voltak teljesen zárva, most négy hétre húzták le a rolót. Barbara több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, belvárosi üzletében kettő főt foglalkoztat. Szerda délben fogadta első páciensét, míg ő maga14 órára kapott időpontot a szomszéd fodrásznál.

- Azok voltak könnyebb helyzetben az elmúlt hetekben, akik már évek óta ebből élnek – mondja a kozmetikus mester. – A kiszámíthatatlanság miatt nem irigylem a pályakezdőket és fiatalokat. Bár igénybe lehetett venni a bértámogatást, azt mondom, hogy minden szolgáltató próbáljon meg tartalékot képezni, csak így tudjuk átvészelni ezeket az időket. Akik bérleményben dolgoznak, azok a bérlővel tudnak egyezkedni. Voltak olyanok, akik elengedték a bérleti díjat, de ezt sem tehette meg mindenki. Mától a kolléganővel felváltva dolgozunk, egyszerre egy vendéget fogadunk, mindent megteszünk, hogy elővigyázatosak legyünk, éjszakára pedig bekapcsoljuk az ózongenerátort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában