Minden, amit a bogyós cserjék metszéséről tudni kell

Bemelegítésként kezdjük például a málnás adjusztálásával. A szakemberek ugyan azt ajánlják, a letermett vesszőket már szüret után vágjuk ki, de nekem ez ritkán jön össze, így a munka többnyire tavaszra marad, ami nem baj, mert a régiek télen elszáradnak, így könnyen megkülönböztetem azokat a tavaly gyökérről kihajtott és felcseperedett, fiatal vesszőktől.

Amúgy igazuk van a kiművelt kertészfőknek, hiszen az öreg ágakban könnyen elszaporodnak a betegségek. Szerencsére nálunk permetezés nélkül is egészséges a málnás, köszönhetően biokertész példaképem: Marie Luise Kreuter tanácsának, hogy teremtsek olyan körülményeket a növény számára, amilyenben a természetben él és jól érzi magát.

Metszéskor mindenesetre alaposan vegyük szemügyre a málnavesszőket, hogy csak az egészségeseket és az erőseket hagyjuk meg. Az idén is csak pár gubacsot találtam, amikben a málna-gubacs­szúnyog lárvája lakik, ezek közel sem olyan veszélyesek, mint a málna-vesszőszúnyog, amelynek a nyűvei a fiatal sarjak kérge alatt a fás részt szívogatják. A növény ettől még nem pusztul el, de könnyen megbetegszik, a seben át ugyanis akadálytalanul be­masíroznak a málnaszárba a gombaspórák. A leptoszféria például teljes szárelhalással jár, a didimellás vesszőfoltosság az egyik legveszélyesebb gombafertőzés, de ez az ép kérgen keresztül is beférkőzik a növénybe. Ez előbb szürke, később ibolyás-barna foltokat produkál, majd a kéreg hirtelen felrepedezik, és elhalnak a hajtások.

Ha ilyen kórságokat tapasztalunk, azonnal vágjuk ki a fertőzött vesszőt és égessük el – olvasom a szakirodalomban a szigorú felszólítást –, s ez megdöbbent. Az idén még csak hagyján, mert a veszélyhelyzetre hivatkozva elnapolták a kerti „hulladék” elégetésének tilalmát, de mi lesz azután a fertőzött növényekkel? Hiszen nagyon sok kórság esetén a beteg növény, illetve növényi rész kötelező elégetését írja elő a szakirodalom, elég, ha csak a moníliát, a tűzelhalást, a paradicsomvészt említem példaként. Komposztálni nem szabad, elégetni kötelező, de tilos…

A málnás után következzen a ribizlibokrok ébresztgetése. A kivénhedt ágak kitördelése után a vékonyabbak közül is metszünk ki néhányat, a szellős, napsütötte bokorban több és szebb gyümölcs érik majd. A piros ribiszke a bőséges termést az erős sarjakon, vesszőkön, azok egy évnél idősebb ágain hozza – a vesszőket úgy vágjuk vissza, hogy minél több termőrügy, bokrétás nyárs maradjon meg. A szakemberek általában az őszi ültetést preferálják, de ez senkit ne tartson vissza a ribizli márciusi telepítésétől. Sokfelé szokás az öreg bokrokat több részre szétvágni és elültetni, pedig ezekből a csonkokból soha nem fejlődik hasznos bokor. Inkább neveljünk magunknak a levágott ágakból fás dugványokat.

Kuzinja, a fekete ribiszke elsősorban az egyéves vesszőin terem – tehát a cserjét állandóan fiatalítani kell. Betakarítás után a letermett hajtásokat közvetlenül a felszín fölött csípjük le, de minden évben 2-3 fiatal hajtást hagyjunk megerősödni. Összességében egy bokorban elegendő 8 erősebb ág. Az összes befele növő hajtást szintén metsszük le – a bogyós gyümölcsű cserjéknek levegőre és napfényre van a legnagyobb szükségük.

A tüske nélküli feketeszederbokroknál a letermett vesszőket tőből távolítsuk el. Ezt is jobb lett volna, ha nem halasztom tavaszra, hiszen a korhadó szálakat előszeretettel választják téli szállásul a növényeinkre fenekedő kártevők. Ha elmaradt, vágjuk ki most, a túl hosszúra nyúlt éves hajtásokat is metsszük kissé vissza. Bokronként öt tősarjnál ne hagyjunk meg többet, mert akkor csak virágzik, de nem terem.

Új ültetvény telepítésénél a legjobb, ha konténeres növendékeket vásárolunk, a tüskementes feketeszeder ugyanis kevés hajszálgyökeret ereszt, és emiatt nehéz úgy bánni vele, hogy ne peregjenek le róla a földszemcsék. Ültetés után a talajt alaposan tömörítsük és jól iszapoljuk be, majd rendszeresen öntözzük. A kiültetett növényünk szárait 20-25 centisre nyessük le.