Fürdőruhát is lehetett bérelni

2021.03.14. 07:00

Fotók a múltból – Az első zalaegerszegi uszoda

Új uszoda épül jelenleg Zalaegerszegen, annak a helyén, amelyet 1969-ben avattak fel, s 2020-ban bontottak le, hogy felhúzhassák a területen a 21. századi létesítményt. Az avatására még egy kicsit várni kell, de addig is nosztalgiázzunk: a Zalai Hírlap archívumából elővettünk néhány cikket és képet a régi uszoda, pontosabban a „zalaegerszegi tisztasági fürdő és fedett uszoda” avatásáról, működéséről. A létesítmény 1969. szeptember 14-én nyílt meg. A 25X12,5 méteres medencén kívül tágas pihenőhelyek, eszpresszó, férfi és női fodrászat várta a vendégeket.

Nagy Betti, Szabó Judit

Medence felújítása 1977 október 30

Fotó: ZH Archívum

A nyitás utáni napon egész oldalas szponzorált cikket közöltünk, melyben a beruházás jelentőségéről többek között így írtunk: „Jelen pillanatban a város lakosságának még csak mintegy hatvan százaléka részesül közműves vízellátásban, a lakások hetven százaléka még nincs bekötve a csatornarendszerbe, s így viszonylag kevés a fürdőszoba is. Ha nem is teljes megoldást ad, de kétségtelenül enyhíti a hiányt az új létesítmény 15 fürdőszobája. S az uszoda! Elég csak azt megemlíteni, hogy az úszást kedvelők egész éven át lehetőséget kapnak ahhoz, hogy űzzék kedvelt sportjukat, s talán a lehetőség lökést ad majd a megyeszékhely eléggé elhanyagolt úszósportja fejlődésének is.”

Medence felújítása 1977 október 30

A cikkekből megtudhattuk, hogy a büfében nemcsak üdítőket és szeszes italokat kínáltak, hanem a vendégek kérésére később reggelizni is lehetett: „Nem kérnek mást, mint kis üveg tejet, kakaót, péksüteménnyel, amit ott, a munkába indulás előtt elfogyasztanának”.

A hirdetésből az is kiderült, hogy egy felnőtt egész napos belépő a medencefürdőbe 8 forintba került, a kádfürdő használata 6, a zuhanyfürdőé 4 forint volt. Lehetett fürdőruhát kölcsönözni a férfiaknak 3, a nőknek 5 forintért, szappant pedig 1 forintért adtak annak, aki nem vitt magával.

A számoknál maradva: az uszoda 17 millió forintból épült fel. Vezetői úgy nyilatkoztak: „Felelősséget érzünk azért, hogy ezt a 17 millió forint költséggel épült objektumot jól kihasználjuk. Annak ellenére is, hogy veszteségesen üzemel. Ugyanis a jelenlegi térítési díjak ellenére előkalkulációink szerint minden vendégre 10,84 forintot ráfizetünk, s csak úgy tudjuk fenntartani a fürdőt, hogy 2,3 millió forint állami dotációt kapunk.”

Képeink a hetvenes és a kilencvenes években készültek az uszoda életéről.

Kapcsolódó tartalom:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/otven-szazalekos-keszultsegben-az-egerszegi-uszoda-4862764/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában