Frissen Zalából

2021.03.31. 17:40

Folytatódik a kerékpárút-fejlesztés Zalaegerszeg déli részen

Nyár végéig elkészülhet az a 3,8 kilométeres kerékpárút, ami a déli városrészen lévő Flextronics és az ADA Bútorgyárak elérését könnyítheti meg alternatív közlekedési eszközökkel.

Jóna István

A Kovács Károly Városépítő Program részeként, eddig 6 és fél kilométer kerékpárút már elkészült, 406 millió forintos beruházással a Platánsor és Andráshida között. A szerdai sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester a program folytatásáról tájékoztatott.

- Egy újabb szakasz építése kezdődött el, hiszen a Kosztolányi utca, József Attila utca csomópontjától, majdhogynem a vasútállomástól, a bútorgyár mellett elhaladva egészen Bocfölde közigazgatási határáig 3,8 kilométer hosszúságban 257 millió forintos ráfordítással készül el nyár végéig az új kerékpárút szakasz – fogalmazott a városvezető.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Balaicz Zoltán elmondta, környezetvédelmi, klímavédelmi szempontból is fontos, hogy kerékpáron közlekedjenek az emberek. Ennek érdekében hamarosan további kettő kerékpárút kivitelezése is elindulhat. Az egyik egy 2,8 kilométeres szakasz a Mindszenty tér, Kazinczy tér, Rákóczi utca és Ola utca, illetve Platánsori csomópontot érinti, míg a másik egy négy és fél kilóméteres szakasz a Mindszenty tér és Zalaszentiván között valósulhat meg. Ha mindegyik megvalósul, akkor összesen 17,6 kilométer kerékpárúttal gazdagodik a megyeszékhely és környéke. Elhangzott, hogy 2024-ig 27 kilométer kerékpárút építését tervezik.

Vigh László országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy szeretnék a várost teljesen kerékpározhatóvá tenni. Távlati célként megfogalmazta, hogy a szeretnék a megyeszékhelyet, Zalalövőt és Lentit összekötni úgy, hogy kerékpárral el lehessen jutni mind a három városba.

Gecse Péter alpolgármester, a déli városrészek önkormányzati képviselője, fontosnak tartja Zalabesenyőt és Botfa városrészt is hozzákapcsolni a kerékpáros infrastruktúrához. A déli városrészekben nagyon sok cég és gazdasági társaság van, amelynek a megközelítése ennek a déli nyomvonalnak a kiépítésével javulni fog.

Galbavy Zoltán képviselő is szólt körzete fejlesztéseiről. Elmondta, hogy a Kovács Károly Városépítő program része, a Kikelet utca átépítése, felújítása, a Kikelet utca átkötése, a Kertváros és a Zrínyi utca között, mivel az utóbbi időben megnövekedett a forgalom, ezzel egy új nyomvezetésű út kialakítása is szükségessé vált. Ez az év végére megvalósuló fejlesztéssel a már meglévő Sas utcai csomóponttal kiegészülve még biztonságosabb lesz a közlekedés a Jánkahegyen.

Bali Zoltán alpolgármester arról beszélt, hogy a Magyar Kerékpáros Klub és a Medián, illetve az Aktív Magyarország Program által finanszírozott reprezentatív felmérés is bemutatta, hogy a megyeszékhelyeken is rendszeresen növekszik az aktív kerékpár használók száma, köztük emelkedett azon fiatalok száma, akik munkába járás kapcsán, egyre többször használják a kerékpárutat. Elhangzott, hogy tervben van még Teskánd, Csács, valamint az északi városrészben Zalaszentivén felé, illetve az Olai városrész bekötését tervezik kerékpárutak segítségével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában