Frissen Zalából

2021.03.31. 06:50

Beoltják az iskolai dolgozókat – A zalai szakképzési centrum elvégezte az adategyeztetést

A szakképzésben dolgozók már a múlt héten megkapták a koronavírus elleni védőoltási regisztrációra szólító levelet az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkárától, Pölöskei Gábornétól.

Arany Horváth Zsuzsa

A szakképzésben dolgozókat levélben hívták regisztrációra

Fotó: Shutterstock

Ebben az áll, hogy a szakképzésben oktatók feladataikat az eddigi járványhelyzetben példás fegyelemmel, a diákok iránti elkötelezett odafigyeléssel, támogatással oldották meg. „Az iskolák előtt álló tavaszi, nyár eleji feladatokra – különösen a szakmai és érettségi vizsgákra – időben fel kell készülnünk.”

A szakképzésben dolgozókat levélben hívták regisztrációra
Fotó: Shutterstock

Minél több oktatónak védettséget kell kapnia ahhoz, hogy ismét nyugodt légkörben, biztonsággal oktathassák tanítványaikat. Ezt teszi lehetővé most az a kormánydöntés, amely szerint kiemelt célcsoportként hamarosan sor kerül a regisztrált oktatók és iskolai alkalmazottak kampányszerű oltására. Ennek feltétele az előzetes regisztráció, fogalmaz az államtitkár.

A regisztrációt – ha eddig még nem tette volna meg valaki a szakképzésben dolgozók közül – március 29., hétfő éjfélig lehetett megtenni. A mielőbbi oltás további feltételét ezután a területi szakképzési centrumok teremtették meg: vezetőik és munkatársaik a múlt hét végén egyeztették az adatokat, köztük a tajszámokat.

Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja lapunknak elmondta, megfeszített munkával végezték el két nap alatt az adategyeztetést, hogy egyetlen szakképzésben dolgozó oktató és alkalmazott se maradjon ki a védőoltási kampányból. Az összesítéseket eljuttatták a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalhoz.

A korábbi és a mostani regisztráció érvényesítéséről SMS-ben kapnak értesítést az érintettek, jelzi a központi tájékoztató, valamint azt is, hogy az oltás helyszíne a regisztráció során megadott lakcímhez rendelt kórházi oltópont lesz. A közeljövőbeni oltás pontos időpontjáról és helyszínéről várhatóan szintén SMS-ben érkezik az értesítés. Szabó Károly kancellár reményét fejezte ki, hogy ez már akár a húsvét előtti napokban megvalósulhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában