köszönet levélben

2021.02.03. 07:00

Szívmelengető történet a 75-ös útról

Olvasónk az alábbi levélben szeretne köszönetet mondani annak a figyelmes autósnak, aki jelezte édesanyjának a veszélyt. Az eset csütörtökön délelőtt negyed 10 és fél 10 között történt.

zaol.hu

Zalában az aktuális vadászati évben 6500 gímszarvast kell terítékre hozni

Fotó: Shutterstock

„Ma olyan dolog történt a 75-ös főúton édesanyámmal, ami ritka sajnos a hétköznapokban. Édesanyám Zalaegerszeg felé haladt és Pölöske után jött vele szembe egy ponyvás autóval egy fiatalember. Aki villogtatott és a kezével is jelzett édesanyámnak. Aki emiatt lassítani kezdett, mert tudta, hogy valamire a háttérben számítania kell. És igen 3 szarvas ugrott át előtte az úton. Akikkel az ütközésének az elkerülését csak a fiatalember jelzésének köszönhette, hiszen ő már látta Pacsa felé haladva, hogy jönnek a szántóföldön a vadak. Ritka, hogy valaki a mai világban így a lelkén viseli mások sorsát. Szeretnénk így ismeretlenül is megköszönni neki a felhívást” – írta a történtekről.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában