Frakk a hónap műtárgya a kanizsai Thúry György Múzeumban

Mint azt Mikó-Baráth Franciska történész-muzeológus elmondta, a múzeum Színes selymek, fodrok, csipkék 1860–1930 című divattörténeti kiállításán bemutatott férfi alkalmi ruhadarabot iparos készítette fekete gyapjúszövetből. Eleje rövid, derékig érő, két paszománygombbal, frakkgombolással lazán zárul. Az alsóbb része hátrafelé szárnyakban folytatódik, melyek leérnek a térdhajlat vonaláig. Hátközépen a „Görög Mihály” cégjelzés olvasható.

– A frakkot eredetileg csak a katonaság viselte, a 18. században vált divatossá, Angliában nagyon hamar az előkelők viseletévé vált – fogalmazott Mikó-Baráth Franciska. – A ruhadarab kezdetben színes kelméből készült és arany- vagy ezüstgombokkal volt díszítve; csak 1848 felé vált kizárólagos alapanyagává a fekete kelme. A férfiak a bálokon a 19. század közepén még kék frakkot viseltek, de az 1870–80-as években már csak a fekete frakk volt elfogadott.

Az 1925 körül varratott, általa viselt frakkot Révffy Andor ajándékozta a múzeumnak 1973-ban. 1968–69-ben és 1973-ban szinte egy teljes ruhatár – több mint 150 viseleti darab és kiegészítő – került a múzeumba dr. Révffy Andor ajándékaként. A törvényszéki bíró így emlékezett vissza a 20. század első felében használatos „dress code”-ra:

„Frakkot nagy gálában, bálban, elegáns estélyekre, esti esküvőre viseltünk... Frakkhoz mindig erősen kikeményített plasztronos frakking járt, melyhez én gyöngyház gombokat viseltem, de voltak barátaim, akik arany inggombokat hordtak. A kemény mandzsettában nekem is arany mandzsettagomb volt. A bal oldalon fehér selyemzsebkendő. Fehér selyem csokornyakkendő járt hozzá. Frakkhoz mindig cilinder illett… A cipő az eszkarpen (Escarpin tánccipő, könnyű cipő), ez volt az igazán elegáns báli cipő, de ment hozzá a fekete lakkcipő is. Rendszerint az első nagy bálra kapta a fiatalember a frakkját, vagy ha addig nem volt neki, és délután esküdött, akkor az esküvőjére.”