Zala megye szovjetizálása 1945–1950 között – Dr. Káli Csaba doktori disszertációja alapműnek számít

Doktori értekezés: Zala megye szovjetizálása 1945–1950 között. A laikus azt gondolná, akkor lehet egy-egy korszakot az át- és túlélők szenvedélymentessége nélkül vizsgálni, ha elég messze vagyunk tőle. Vajon a disszertáció választott idősávja esetében elkövetkezett már ez a helyzet? Vajon rendelkezésre állnak teljes körben a korszak forrásai? Miért tehetjük fel ezeket a kérdéseket? Mert alig van olyan szakasza hazánk történetének, amelynek interpretációja ne változott volna időről időre.

A Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese, dr. Káli Csaba tavaly védte meg doktori disszertációját, amelynek alapossága mögött több évtizedes kutatómunka, időközben született publikációk sora áll. (Lapunk hasábjain is több írást tett közzé a második világháborút követő zalai történésekről.) Aki beleolvas a több mint 500 oldalas, mellékletekkel ellátott doktori dolgozatba, érzékelheti a szigorú szakmai megfontolások mögötti egyéni hangvételt, a szatíra, az irónia elemeit használó fogalmazásmódot, amit nemcsak a mögöttünk hagyott korszak egyes groteszk eseményei indukálnak, hanem a szerző világlátása, habitusa is. Az olvasás nemcsak a bírálók, a doktori iskola oktatói, témavezetői számára adatott meg, hiszen hamarosan a szélesebb nyilvánosság is elérheti, mivel könyv alakban is megjelenteti az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (BTK) Történettudományi Intézete és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága.

A témaválasztás okaira még visszatérünk, a dolgozat összegzésében egyiket így foglalja össze Káli Csaba:

„Az iratkezelés egyik főszabálya szerint év közben nem lehet újrakezdeni az iktatást. Zala vármegye sok hivatalában, kezdve a főispánival, a szovjet megszállás után megindult hivatali munka során mégis 1-es sorszámmal indult újra a kiadmányozás. Ez az apró, szinte csak egy levéltáros számára észrevehető momentum hűen letükrözte azt a politikai rendszerváltást, ami a háború végével kezdetét vette Magyarországon. Kutatómunkám során az volt az alapcélom, hogy a vidéki Magyarország egy szeletének térbeli keretei között, sokszor alulról, kis helyekről közelítve adjak választ a nagyobb kérdésekre. A kifejezetten alacsony szinten keletkezett levéltári források, visszaemlékezések, újságcikkek mikrokozmoszai váltakoznak a lényegében ugyanezen forrásokból összeállt relatíve makrotörténetekkel, amelyek Zala megye 1945 és 1950 közötti politikai változásait, konkrétabban a szovjetizálását mutatják be. Az elmúlt években, évtizedekben született, az ország különböző lokális tereit e korszakot illetően bemutató történeti munkák olykor kifejezetten jelentős különbségeket mutatnak akár a politikatörténeti fejlemények vagy tágabban a politikai társadalomtörténet horizontjain, ami indokolttá teheti az »országtörténet« vidékcentrikus felépítését, mivel igazolhatóan egy-egy vidék története nem kicsinyített mása az ország vagy adott esetben a nemzet történetének.”

A disszertáció bevezetője felidézi a korszakot tárgyaló korábbi publikációk egyik alapkérdését, miszerint vajon mikor dőlt el, hogy Magyarországnak a szovjetizálási út maradt a demokratikus fejlődés helyett. Erre ő maga az összefoglalóban ad választ: „Az aktuális hatalmi érdekek mentén toldozott-foldozott közigazgatás, különösen az önkormányzati igazgatás, 1945 óta lényegében az átmenetiség szindrómáját mutatta, hiszen választások híján a tisztviselőket a szubszidiaritást nélkülözve nevezték ki, helyettesítették be.

Az MKP/MDP 1948 elejére-közepére már elég (omni)potensnek érezte magát ahhoz, hogy – természetesen most már a kizárólagos érdekei mentén – hozzákezdjen a közigazgatás átalakításához, konkrétan – az 1949-es sztálinista alkotmányban deklarált – tanácsrendszer bevezetéséhez, befejezve ezzel a szovjet állammodell magyarországi honosítását.”

A mű taglalja a megszállók háború utáni hazai berendezkedését, a földosztást, a pártalakulásokat, a népbíróságok működését, a 45-ös, 47-es és 49-es választások zalai kimenetelét, az egyházak helyzetét, a közigazgatási apparátus változását, a rendőrség átalakulását, a kommunista pártelit létrejöttét. Mikrotörténelmi perspektívája számos konkrét esemény felgöngyölítésével támogatja az olvasóját a korszak alulnézeti képének áttekintésében.

A disszertáció előzményét 67 publikáció, előadások, tudományos konferenciák sora jelenti, amelyek a levéltári kutatásai révén születhettek meg.

– A történész számára létfontosságú primér források, dokumentumok a dolgozat témájául szolgáló korszak időközbeni átértékelődése miatt nem tűntek el? Nyitottak a korszak szempontjából feltehetően fontos iratokat őrző orosz levéltárak?

– Iratpusztulás csak technikai okok miatt ment végbe. Sőt, néha csodálkozik az ember, hogy mi minden megmaradt. Az orosz levéltárakban még nem hozzáférhető minden, Balogh Sándor például már a hetvenes években hozzájuthatott amerikai forrásokhoz, amikor még a szovjet irattárak zárva maradtak. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság zalai tagozatának iratait például elvitték magukkal. Nálunk csak a velük folytatott levelezés áll rendelkezésre. A digitalizálás világszerte zajlik, hozzá lehet férni a dolgozószobában ülve is mindahhoz, amire az embernek szüksége van.

Hogy zajlik egy doktori disszertáció? Káli Csaba már 2018-ban elindította a folyamatot, egykori alma materét választva. A tudományos minősítéshez kell nyelvvizsga (angol, német van a történész tarsolyában), általában két évet vesz igénybe a doktori iskola, a hozzá tartozó vizsgákkal, stúdiumokkal. A témavezetője dr. Szilágyi Zsolt, a különböző doktori bizottságok elnöke pedig dr. Püski Levente professzor lett. (Utóbbival már az egyetemi évek alatt is találkozott.) Egyéni képzésben részesült, mivel szinte már teljesen kész volt a dolgozat, ami a disszertáció alapját képezte. Itt is értelmet nyert az, hogy negyedszázada kutatja az 1945 utáni tíz esztendő zalai vonatkozásait. A júniusi házi vita után a védés során opponense volt dr. Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese és Czetz Balázs, a Fejér Megyei Levéltár igazgatója.

– Az egyetemi felvételim 1987 júliusában és 33 évvel később a doktori dolgozat védése 2020. október 16-án ugyanabban a könyvtárszobában zajlott a debreceni egyetemen. Szép bútorok, méltó környezet.

Sajnos az ünnepélyes átadásra nem kerülhetett sor, hiszen életbe léptek a járvány miatti korlátozások. Pedig természetesen summa cum laude a minősítés.

– A pályakép elejére tekintve hogyan vezetett az út a zalaegerszegi gimnáziumból a debreceni egyetemre, aztán a megyei levéltárba?

– Az hamar eldőlt, hogy a történelem és a földrajz lesz a választott szak, de eleinte Szeged volt a látókörömben, mivel közelebb, azaz Pécsett és Budapesten nem indult akkor ez a szakpár. De Szegedre sokszoros volt a túljelentkezés, nagyon magas pontszámmal. Debrecenben több esély látszott, az akkor maximumot jelentő 120 pontból 112-t szereztem meg 1987-ben. Szerencsés véletlen, hogy a debreceni egyetem előfelvételis hallgatóit katonai szolgálatra Zalaegerszegre irányították. Hazajöttem...

Az egyetemi évekről kellemes emlékeket őriz, hatalmas zöld kampusz, kollégium, könyvtár, a fenséges épület a zavartalan tanulást támogatta. Tanárai közül dr. Sarkadi János ókorprofesszort, Orosz Istvánt, Gyáni Gábort említi. A földrajz szak kapcsán jelzi, eleinte a fizika, kémia, matematika dominált, sokan fel is adták emiatt, ő kitartott. Történelemből mindig is a XX. századi politikatörténet, társadalomtörténet érdekelte. Akkor már találhattak új szakirodalmat, amely az addigi, kanonizált magyarázatoktól eltérő megvilágításba helyezte a világháború utáni európai történéseket. Példaként említi Charles Gati A Kreml árnyékában című könyvét. Közeledve a diplomaszerzéshez, tudta, hogy a tudomány biztosan az élete része marad, de a tanári pálya sincs ellenére, készült is rá, lett volna középiskolai állása idehaza, mégis másképp alakult. (Jegyezzük meg, ma is vannak magántanítványai.)

– Egy hirdetés térítette el a pedagógusi hivatástól?

– Igen. Az egyetem egyik hirdetőtábláján láttam meg a Zala Megyei Levéltár felhívását. Úgy szólt, hogy a XX. századi iratanyag kutatására, rendezésére tudományos munkatársat keresnek. Kíváncsivá tett. Hát így esett, hogy 1993. augusztus 16-a óta itt dolgozom a levéltárban.

Azonnal nagy feladatot kapott: Mikó Zsuzsannával készítették elő az 1945-ös átalakulás 50. évfordulójára tervezett forráskötet kiadását.

– Ekkor már az események átértékelésének a kellős közepén jártunk.

Ide kapcsolódik a megkerülhetetlen kérdés, megszállás vagy felszabadulás történt-e 1945-ben Magyarországon?

– Valójában tragikus felvonásnak, vagy szenvedéstörténetnek kell felfognunk, noha a történész tartózkodik a nagy szavaktól, s az emlékműállítás is kerülendő a tudományos megközelítésben. Egyértelműen megszállás, majd a szovjet típusú berendezkedés kiépítése zajlott le rövid öt esztendő alatt. De igyekeztem a szatíra és az irónia eszközeivel elkerülni a szenvedéstörténet erősítését.

A disszertáció maga így fogalmaz: „A korszak egyik alapvető kérdése, nevezetesen az eseményeknek a demokrácia fogalma felőli értelmezése, az ahhoz való viszonya a kutatásom végén végül még kérdésként sem vetődhetett fel. Önmagában a megszállás ténye, különösen abban a kontextusban, hogy az egy diktatórikus és ellenséges hatalom részéről történt, eleve kizárta a demokrácia létének pozitivista megközelíthetőségét. A megszállás következményei társadalmi tapasztalatának bemutatását azért is tartottam fontosnak, hogy „dramaturgiailag” jobban érthető legyen az a korabeli és főleg későbbi ellenállás és elutasítás, amely az első pillanattól oktrojálni kezdett szovjet-rendszert kísérte a helyi társadalom részéről.”

Dr. Káli Csaba a hatvanas-hetvenes évekkel folytatja a munkáját, a kollektivizálás forrásainak közreadásával.

Tolltartó térképpel, zászlókkal

Amikor a történelem iránti elkötelezettségről érdeklődtem Káli Csabától, két tolltartóig vezetett vissza az emlékezet. Nyolc-kilenc évesen olyan tolltartója volt, amelyet térképek díszítettek. Egyik oldalán Magyarország, a másikon Európa országai. A padtársa pedig zászlókkal ékesített tolltartóval büszkélkedhetett. Ezek a képek mélyen beleégnek egy kisgyerekbe, aki az iskolai farsangon római katona karneváli jelmezt választ, s ha még messzebb megyünk vissza, kiderül, már az óvodában zászló volt a jele. Negyedikesként karácsonyra a Földünk országai című színes könyvet, valamint az akkor induló 10 kötetes Magyarország története című sorozat elsőként megjelent kötetét (Horthy-korszak, 1300 oldal) kapta ajándékba. Kedvelt térképes játékuk a települések keresése volt. Kisdiákként aktív újságolvasó, érdekelte a külpolitikai rovat, tájékozott volt a pénznemek, miniszterelnökök ügyében. Az már nem is meglepő, hogy az iskolai takarékbélyegekből elsőként földgömböt vett, ami, kissé kopottan, de természetesen ma is megvan. A történelem és a földrajz szak a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban dőlt el végleg, ahol Vajda Lászlóné Ági tanította, majd a debreceni egyetemen szerezte meg a diplomát.