hozzánk fordult

2021.01.26. 14:00

Többletköltséggel járt az autópálya-matrica vásárlás, panaszolta olvasónk

Háromszázalékos tranzakciós díjat vagy kezelési költséget számolt fel az a szolgáltatócég, amelynél éves autópálya-matricáját, azaz gyorsforgalmi úthasználati díját megfizette olvasónk, aki szerkesztőségünkhöz fordult panaszával.

Gyuricza Ferenc

Panaszosunk elmondta: miután munkájából adódóan viszonylag sokat utazik, így számára az éves díj a leg­előnyösebb, ezt a korábbi években minden alkalommal benzinkutaknál megvásárolt autópálya-matricával váltotta meg. Ez évben azonban – tekintettel a pandémiás helyzetre – úgy döntött, hogy az online vásárlás lehetőségével él. Pillanatok alatt megtalálta azt a felületet, ahol a szükséges adatok megadását követően végre is tudta hajtani a tranzakciót, ugyanakkor meglepetten tapasztalta, hogy a 44 660 forintos úthasználati díjon felül további 1340 forintot is levont számlájáról a szolgáltató.

A NÚSZ Zrt.-é az egyetlen olyan elektronikus felület, ahol kényelmi díj fizetése nélkül lehet e-matricát vásárolni
Fotó: Gyuricza Ferenc

Olvasónk leginkább azt nehezményezte, hogy miközben a koronavírus-járvány okán mind az operatív törzs, mind a kormányzati kommunikáció a személyes érintkezések visszaszorítását ajánlja – s ebbe véleménye szerint a kereskedelmi tevékenység is beletartozik, ahol a bankkártyás fizetés mellett az online vásárlásra ösztönzik az állampolgárokat –, addig egy állami szolgáltatásért pluszköltséget kell fizetnie. Felvetése után megkerestük a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. kommunikációs osztályát, ahol többek közt arra kérdeztünk rá, hogy a háromszázalékos többletköltséget maga az állami cég, vagy az ügyfél bankja számolta-e fel.

Válaszában Nemes Katalin osztályvezető közölte: olvasónk minden bizonnyal nem a NÚSZ Zrt. saját elektronikus értékesítési felületén (ematrica.nemzetiutdij.hu), hanem egy velük szerződésben álló magánvállalkozás internetes oldalán vásárolhatta meg az autópálya-matricát, mivel az övék az egyetlen olyan elektronikus felület, ahol kényelmi díj fizetése nélkül lehet e-matricát vásárolni.

„Pontosan erre való tekintettel is szoktuk az ügyfelek figyelmét felhívni a NÚSZ Zrt. saját felületének használatára. További előnyei az elektronikus felületünk használatának, hogy minden adatot csak egyszer kell megadni a regisztráció során, így a későbbi vásárlások alkalmával az esetleges tévesztések esélye nullára csökken. Itt a vásárlások folyamatosan nyomon követhetők, visszakereshetők, illetve az itt történt vásárlás után nem szükséges az igazolást (vásárlási bizonylatot/nyugtázó értesítést) megőrizni” – írta válaszlevelében az osztályvezető.

A NÚSZ Zrt. tájékoztatóját követően ismét felvettük a kapcsolatot panaszosunkkal, aki elmondta: valóban nem az osztályvezető által említett felületen vette a matricát, hanem egy olyan internetes oldalon, amelynek nevében szerepel az „autópálya-matrica” kifejezés. A felületen nem talált – igaz, nem is keresett – utalást arra, hogy az általa használni kívánt szolgáltatás az állami céghez tartozik-e, jóhiszeműen járt el, s emiatt most becsapva érzi magát. Úgy fogalmazott: megfizette a tanulópénzt, a vele történteket azért szeretné megosztani a nyilvánossággal, hogy mások elkerüljék a hasonló kellemetlenségeket és bosszúságokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában