doni hősök

2021.01.20. 07:00

A honvédség fekete napja – Megemlékezés Keszthelyen

A Bethlen Gábor Nyugdíjasklub képviseletében Szirmai János nyugállományú honvéd alezredes emlékezett meg a doni hősökről a klubvezetőség részvételével tartott rendezvényen.

ZH

A Várkertben tartott megemlékezés

Fotó: Bajzik Lajosné

Az eseményről Bajzik Lajosné klubtitkár számolt be, idézve Szirmai János beszédét.

A Várkertben tartott megemlékezés
Fotó: Bajzik Lajosné

– Immár 78 éve annak, hogy a doni áttörés napját a honvédség fekete napjaként tartja számon a magyar történelem. A doni katasztrófa az egyik legsúlyosabb vereségként vonult be a magyar hadtörténelembe, és a második világháború magyar történetének meghatározó elemévé lett azzal a szomorú ténnyel, hogy ez a heroikus harc a magyar hadtörténelem egyik legnagyobb embervesztesége, gyásza. 1943. január 12-én a Don-kanyarban történt ez a katonai tragédia, ahol 200 ezer magyar honvéd erőn felül, embertelen körülmények között, -30 Celsius-fokos hidegben, hiányos felszereléssel próbálta megállítani a nála jóval erősebb és jobban felszerelt Vörös Hadsereget. A magyar katonák egyik legnagyobb véráldozata lett ez a nap – mondta a szónok, hozzátéve: a katonák esküjükhöz híven a végsőkig küzdöttek, életüket adták a hazáért, s mindeközben megőrizték katonai becsületüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában