Évezredek emlékeiről

2020.12.14. 07:00

Nyílt napon mutatták be a nemesrádói régészeti feltárás eredményeit

Több ezer évre tekinthettek vissza azok, akik szombaton dél­előtt kilátogattak Nemes­rádó határába az ásatásra.

Arany Gábor

Eke István (balra) régész ismertette a feltárás eddigi eredményeit. Az asztalon egyebek mellett látható a bronzkori temetőből előkerült cserépurna és a római kori körző is

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Arany Gábor

A misefai országúttól nyugatra hatalmas területen lecsupaszított domboldal jelzi, itt hamarosan építkezés kezdődik. Ezen a helyen áll majd az M76-os autópálya üzemeltetését szol­gáló mérnökségi telep. Az építkezést megelőző régészeti ásatás eddigi eredményeit bemutató nyílt napra invitálták a nemesrádóiakat a Göcseji Múzeum munkatársai szombaton.

Eke István (balra) régész ismertette a feltárás eddigi eredményeit. Az asztalon egyebek mellett látható a bronzkori temetőből előkerült cserépurna és a római kori körző is Fotó: Arany Gábor / Zalai Hírlap

Jelenleg 7500 négyzetméteren dolgoznak, néhol két méter földréteget is eltávolítva, ahogy erről a tájékoztatón Eke István régész beszélt. A Göcseji Múzeum késő vaskorral és római korral foglalkozó munkatársa az érdeklődőknek rövid összefoglalót tartott, majd az előkerült leleteket bemutatva vezetett végig több ezer éven. A terület bőségesen szolgáltatott leleteket, egyebek mellett feltárták a bronzkori, 2800 éves település nyomait, és nagyon jó állapotban megmaradt, temetkezéshez hasz­nált cserép­urnát is találtak.

Előkerültek olyan, kelták idejében készült kerámiaedények, amelyek tartalmaznak anyagukban grafitot, ami legközelebb Csehország területén volt fellelhető. Ez pedig a kereskedelem fejlettségére is utal. A római kor is gazdagon hagyott nyomokat maga után: ruhakapocs, kar­perec, pénz és még körző is, ez utóbbi kőfaragómestert vagy épp oktatást szolgálhatott. A középkorról pedig házak maradványai árulkodnak.

– Nagymamám mindig mondogatta, itt, illetve a Kű-­hegyi útnál lenne érdemes kutatni, és lám, igaza lett – jegyezte meg a nyílt napra kilátogatók egyike, Ferencz Rita. A zalaegerszegi hölgy elmesélte, gyerekkorában sokszor járt édesanyja nemesrádói szüleinél, ott hallotta a történetet az egykor volt faluról, és fantasztikus érzés, hogy a feltárás igazolta a nagyszülő szavait.

A múzeum által meghirdetett programot a Facebookon is közzétette a Nemesrádói emlékek nevű csoportban Klinger Zoltán, aki elárulta, a település történetéről mind több információt szeretne megosztani a tagokkal, akik létszáma már közelíti a 400 főt. A nyílt nap pedig jó alkalom volt a virtuális világ után ismerkedni a valóval. Később pedig a falu közösségi házában tartandó előadásokon számolnak be majd az eredményekről. Ezt már a 320 lakost számláló Nemesrádó polgármestere, Gazdagné Gecse Anna mondta el. A terveik között szerepel az is, hogy állandó kiállításon mutatják be több ezer évre visszatekintő múltjukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában