Beruházások

2020.12.17. 07:00

Két cég is fejleszti a zalaegerszegi üzemét

A Schnei­der Electric 4,5 milliárd forintos beruházásba kezd, és a magyar tulajdonú Mould Tech Systems is bővíti helyi iparcsarnokát.

ZH

A Mould Tech az északi ipari parkban lévő iparcsarnokát egy 600 négyzetméteres épülettel bővíti, s felhúznak egy teljesen új, 3000 négyzetméteres üzemet is, új munkahelyeket teremtve – közölte Facebook-oldalán Balaicz Zoltán polgármester. A vállalat a repülőgép- és egészségügyi ipar felé nyit, és olyan infrastruktúrát alakít ki, amely hozzásegíti az Ipar 4.0-val kapcsolatos automatizáció és digitalizáció kiterjesztéséhez. A meglévő és bővülő csarnok a prototípusok összeszereléseinek a helyszíne lesz. Az új gyártócsarnokban folyik majd a termelés. A régi üzem gépparkját áttelepítik az új csarnokba, a felszabaduló helyet pedig a saját gyártás megerősítése érdekében tavaly létrehozott fejlesztői csoport foglalja el, melynek tagjai tudományos fokozatokkal rendelkező kutatómérnökök.

Balaicz Zoltán közölte, hogy fejleszti zalaegerszegi gyárát a Schneider Electric is, amelynek vezetői megállapodást kötöttek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel Párizsban az elektronikai vállalat magyarországi gyárainak, így a zalaegerszegi üzemnek a bővítéséről is. A beruházás értéke 4,5 milliárd forint, amelyhez a kormány 600 millió forintos állami támogatást biztosít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában