testületi ülés

2020.11.04. 07:00

Kezdődhet a zalalövői Jókai utca részleges felújítása

Várhatóan még az ősz folyamán megvalósul a Jókai utca egyik földútszakaszának tervezett felújítása. Erről a legutóbbi, múlt csütörtökön megtartott testületi ülésen esett szó, amikor a képviselők a beérkezett árajánlatokról döntöttek.

Gyuricza Ferenc

A Jókai utca felújításának programja összefügg a szenny­víztelep rekonstrukciójával. Gyarmati Antal polgármester elmondta: az út felújítására csak a térségi projektként megvalósult szennyvízberuházás zárása után kerülhetett sor. Egy rövidebb szakasz minőségi javulása már a pályázati projekt részeként megvalósult, a többiről viszont a helybéliek közlekedésének elősegítése érdekében az önkormányzat döntött. Az egyenetlenségek eltüntetése érdekében a lakott utcarésztől keleti irányba mintegy 2800 négyzetméternyi útfelület profilozására és hengerestömörítésére lesz szükség, majd mészkő felhasználásával alakítják ki azt a fedőréteget, amely lehetővé teszi az út személygépkocsival való biztonságos használatát. A munkálatokat 150 folyóméter hosszon árkolás, ároktisztítás egészítené ki.

Az önkormányzat pályázati felhívására három ajánlat érkezett, a képviselők közülük a legkedvezőbbet fogadták el, így a vázolt feladatok kevesebb mint 2,5 millió forintból valósulhatnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában