Első közlések Mindszenty életéről

2020.11.10. 07:00

Hóbor József történész volt a vendég az Irodalmi szalonban

Körülbelül húsz éven keresztül kutatta a néhai bíboros-hercegprímás, Mindszenty József életét a történész Hóbor József, így állt össze az Elvek, eszmék, egyház című kötet, amit a Salla Művelődési Központ Irodalmi szalonjában mutatott be a szerző.

Gyuricza Ferenc

Bischofné Heisinger Katalin, a házigazda intézmény művelődésszervezője és Hóbor József Fotó: Gyuricza Ferenc

Az egykori Pénzügyi és Számviteli Főiskolán is tanító Hóbor József elmondta: a kötet rövidebb tanulmányok összerendezésének, összefésülésének lett eredménye. Benne számos olyan tény és adat olvasható a néhai hercegprímás életéről, ami első közlésnek számít, köszönhetően annak is, hogy volt lehetősége a püspöki levéltárban kutatni, ahol olyan dokumentumok is kezébe kerültek, amelyekre előtte egyetlen kutató sem talált rá.

Bischofné Heisinger Katalin, a házigazda intézmény művelődésszervezője
és Hóbor József Fotó: Gyuricza Ferenc

Hóbor József előadása során a papi tevékenység mellett a néhai bíboros emberi tulajdonságairól is beszélt. Zalalövővel kapcsolatban pedig egyetlen fontos eseményt említett: a II. világháború alatt a nyilas diktatúra, majd azt követően a Rákosi-korszak kommunista államhatalma által egyaránt üldözött Mindszenty József egyik őrizetbevételére éppen ezen a településen került sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában