Az advent most is irányt mutat

2020.11.30. 09:00

Gyertyagyújtó áhítat Pusztaszentlászlón

Kültéri gyertyagyújtó áhítattal köszöntötte a település evangélikus gyülekezete az adventi időszak kezdetét. A vasárnapi eseményen Zsugyel-Klenovics Katalin lelkész hirdetett igét.

Gyuricza Ferenc

A közösségi ház udvarán tartott istentiszteleten a gyülekezet lelkésze arról beszélt, hogy a csendesen, méltóságteljesen megérkező adventtel új egyházi esztendőbe lépünk. Az advent a bizonytalanban is irányt mutat, hiszen valami új reménységét költözteti be életünkbe. Ez a reménység pedig nem más, mint a krisztusi szeretet.

Az első mécsest Koltai Erzsébet (középen) és Jandó Lászlóné gyújtotta
meg. A kép bal oldalán Zsugyel-Klenovics Katalin
Fotó: Gyuricza Ferenc

– Egymás szeretete minden körülmények között gyakorolható – hangsúlyozta a lelkész. – A szeretet nincs se helyhez, se időhöz, se alkalomhoz kötve. Nem kell elhalasztani betegség miatt, nem kell lemondani a járvány terjedésének következtében.

Az evangélikus egyház beltéri istentiszteleteket a járvány miatt nem tart, ám vasárnaponként hasonló szabadtéri alkalomra várják a híveket, hangzott el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában