Magyar Falu Program

2020.11.19. 07:00

Az új beleznai falubuszt már munkába is állították

Magyar Falu Program támogatásával közel 15 millió forintból falubusszal gazdagodott a település. A Start munkaprogram jóvoltából pedig az idén először olajtököt termesztettek a faluban.

Benedek Bálint

Bődör István polgármester az új falubusszal Fotó: Szakony Attila

Fotó: Szakony Attila

Bődör István polgármester örvendetesnek tartja, hogy a 700 fő alatti települések is pályázhattak falubusz beszerzésére, amely jelentősen megkönnyíti a napi élet szervezését. A 15 millió forint értékű, mozgáskorlátozottak szállítására is alkalmas Volkswagen kisbusszal a falugondnok, Tajmelné Zsupek Andrea azonnal munkába is állt. Feladatköre szerteágazó, ugyanis ellátja az időseket: harminc főnek házhoz hordja az ebédet, ők a gyógyszereket is megkapják. Ezenkívül az óvodás gyerekek is eljutnak az intézményekbe, ahogy a település labdarúgóit is szállítja az idegenbeli találkozókra.

– A Start munkaprogramban az idén 12 embert foglalkoztattunk, míg korábban epertermesztéssel próbálkoztunk, most idén először olajtököt ültettünk – folytatta a településvezető. – Azért erre a növényre esett a választás, hogy megnézzük, miként alkalmazkodik az itteni adottságokhoz és a klímához, hiszen úgy érezzük, nem csak a Göcsejben teremhet. Ráadásul a gondozása is elég munkaigényes, ezért az ott dolgozók hasznosan töltötték az idejüket. A tesztév viszonylag jó termést hozott, a helyi lakosoknak egy milejszegi manufaktúrában olajat is készítettünk belőle. Jövőre elképzelhető, hogy tovább folytatjuk az értékteremtő munkát. BB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában