bérmálkoztak a fiatalok

2020.10.05. 12:30

Korszerűsítették a kiskanizsai plébánia épületét

A kiskanizsai hívek közössége és a városrész életében nagy ünnep volt tegnap a szentmisén, amelyet Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke celebrált.

Szabó Zsófia

A felújított plébániát Varga László püspök áldotta meg. Mellette Nagy Vendel címzetes apát atya, plébános

Fotó: Gergely Szilárd

A Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomban 16 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét az egyházmegye püspöke. A korábbi évektől eltérően idén később került sor a keresztény nagykorúság szentségét átadó ceremóniára, a járványhelyzet miatt. Ám a szertartás során nem csak a bérmálkozó fiatalokat ünnepelte a közösség. A közelmúltban felújított plébániaépületet is átadták. Nagy Vendel címzetes apát, plébános elmondta: az épület rendbetétele a kaposvári püspökség, a magyar állam és a hívek önzetlen segítségét dicséri. A felújítás több ütemben zajlott, utoljára az egykori ferences rendház tetőzetét hozták rendbe.

A felújított plébániát Varga László püspök áldotta meg. Mellette Nagy Vendel címzetes apát atya, plébános
Fotó: Gergely Szilárd

Nagy Vendel, a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom plébánosa, címzetes apát az épület történetéről is megosztott érdekességeket. Elmondta: a város a plébánia 1941-es alapításától biztosította tíz évre a ferences atyáknak, hogy a Polgári Olvasókör épületében lakjanak. Amikor államosították ezt az épületet, az atyáknak ki kellett költözniük a nem teljesen kész zárdába. Nem éltek ott sokáig, ugyanis egy hajnalon az ávósok elvitték őket Jászberénybe.

Az állam a zárdát végül elvette a plébániától és civilekkel népesítette be, akik közül többen még 1967-ben is ott éltek. Részleges felújítások történtek csak a házon, azonban 2010–2011-től, dr. Páhy János plébános atyának köszönhetően, elkezdődtek különböző munkák. A püspökség támogatásával pedig mostanra megvalósultak olyan munkafolyamatok, amelyek akkor elmaradtak. Utolsó akkordként pedig 15 millió forint értékben, az Emmi hozzájárulásával lecserélték a palatetőt égetett tetőcserépre.

– Nagyon örülök a hívekkel együtt, hogy sikerült felújítani a plébániát – mondta Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke. Hozzátette: nemcsak megőrizni tudják a rendbetétellel az épületet, hanem egy igazi közösségi plébániát tudnak működtetni.

– A kiskanizsai egyházközségben igazi, élő közösség van, amelynek a felújított épülettel még több teret, lehetőséget tudunk adni – fogalmazott a püspök. – A pasztorációs helyzet változása miatt az erőinkkel valószínűleg a városokra kell koncentrálni. Reményeink szerint, ha nagyobb területet kell ellátnunk a jövőben Kanizsán és környékén, akkor innét, a plébániáról is tudunk papot kérni – mondta Varga László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában