A II. világháború végi harcokról írt naplót dr. Havas Rezső tüzér főhadnagy

Ezek a sorok 1944. június 19-én kerültek dr. Havas Rezső légvédelmi tüzér főhadnagy naplójába. Ettől kezdve szinte mindennap lejegyzetelte élete eseményeit, és számos fotót is készített melléjük.

A második világháború utolsó szakaszában a magyar 1. hadsereg kötelékében vett részt légvédelmi és páncél­elhárító harcokban szovjet területeken. Ezt követően alakulatával visszavonulva Magyarországon át az akkor Német Birodalomhoz tartozó Mahrenbergig – ma a szlovéniai Radlje ob Dravi – jutott, ott érte a kapituláció híre. Angolok által elfoglalt területen tette le a fegyvert, ahonnan október 25-én ért haza. Nem rajta múlott, hogy katonái közül sokan nem tarthattak vele.

Dr. Havas Rezső előbb tartalékos, majd hivatásos tisztként teljesített szolgálatot a második világháború idején a magyar királyi honvédség légvédelmi tüzérségénél.

Először 1933. július 10-én vonult be karpaszományos másodosztály-folyamőrként. Itt végezte el a tartalékos tiszti iskolát, majd a következő évben tartalékállományba helyezték. Ezután többször behívták fegyvergyakorlatra, és amikor 1940 nyarán mozgósították a magyar honvédséget Erdély visszafoglalására, dr. Havas Rezső tartalékos zászlós légvédelmi gépágyús fél szakasza a Körösök vidékére települt, ahol az egyik folyó gátjánál foglalt tüzelőállást, majd részt vett az észak-erdélyi bevonulásban. A következő évben már a Szovjetunió elleni hadjáratban kapott ütegével légvédelmi feladatot, Dnyepropetrovszkig előrenyomulva. Decemberben tért haza, de három hónap elteltével, 1942. február 28-án megint behívták, és a háború végéig már le sem szerelt. Részt vett a Donnál vívott csatákban, 1943. május 6-ig teljesített harctéri szolgálatot, majd hazatért. Helytállásáért 1943. február 11-én a honvédvezérkar főnöke okirati dicsérő elismerésben részesítette, és 1943. május 3-án visszamenőlegesen, 1942. november 1-jei hatállyal hivatásos tiszti állományba vették, egyidejűleg kinevezték főhadnaggyá a légvédelmi tüzérségnél.

Harmadik alkalommal a keleti frontra indult 1944. június 19-én, két nappal később a galíciai Nadwórnán rakodtak ki.

Alakulatával augusztus 1-jén kezdte meg az átkelést Galíciából át a Kárpátaljára. Erről így írt: „a legtöbb helyen 30 cm mély sárban a gépkocsikat rendkívül meredek helyeken szinte csak méterenként lehet előrevinni. Egy-egy kocsit 60-80 ember húz kötéllel, hogy segítse a motort. Az ilyesmi fárasztja el legjobban az embert. Az idő pedig megkönyörül rajtunk, hogy túlságosan ki ne izzadjunk a kocsik vonszolásában, hát megered az eső szép csendesen, s napokig kitartóan esik. Fő slágerünk a Volgai hajósok dal.”

Augusztus vége az Uzsoki-hágón éri őket. Így írt erről 26-án. „Bemutatkozás: megjönnek az orosz gépek a szokásos napi vizitre.

Kifogástalan udvariassággal fogadjuk őket, amin láthatóan meglepődnek, és sietve elhúznak, alig viszonozva az udvarias fogadtatást néhány bombával.” Másnap pedig ezt jegyezte le: „Úgy látszik, mégsem rossz fiúk a muszkák, mert ma jönnek testületileg. Reggel fél nyolctól délután hétig alig néhány perces megszakítással állandóan köröztek felettünk. Szorgalmasan hajigálták a csomagokat, meg gépágyúztak, géppuskáztak, csak úgy rotyogott, nagy kárt azonban nem tettek.”

A helyzet azonban változott, erről Munkács közelében született október 26-án hosszú bejegyzés, amelyből idézünk egy részletet: „a falu két oldalán már előreszivárgott a muszka, most már nemcsak elölről, de oldalt és hátulról is lőnek bennünket aknával, golyószóróval, géppisztollyal. Lövegeim is elakadtak, már nem tudunk lőni. Sebesültek, halottak mindenfelé, nincs már idő semmire, az orosz gyalogság már egészen közel van!”

Bár a szerző részt vett a Szovjetunió elleni 1941-es hadjáratban, és végigharcolta az 1942–43-as hadműveleteket, csak az utolsó időszakról, a fegyverletételig és a fogságba eséséig tartó szakaszban kezdett naplót vezetni. Éppen ez adja ennek az értékét, mert a háború végén volt a legkisebb esély arra, hogy ezen írások megmaradjanak, hazakerüljenek. Külön érdekessége, hogy a napló olyan csapatnem katonájától származik, aki a tábori tüzér fegyvernemből kivált légvédelmi tüzérségnél teljesített szolgálatot. A napló felbecsülhetetlen értéke, hogy harcok közben vagy azt követően rövid időn belül, a friss élményeket megörökítve születtek bejegyzései, mégpedig egy kisregény részletességével, nemegyszer fanyar humorral átitatva. Tükörképe a korabeli közgondolkodásnak, megismerhetjük belőle, hogy az akkori emberek miként vélekedtek a háborúról, kötelességről, bajtársiasságról…

Kézzel írt jegyzeteit dr. Havas Rezső később géppel letisztázta, de családja előtt se nagyon beszélt róla. Lánya, Erzsébet is csak édesapja 1982-ben bekövetkezett váratlan halála után foghatta kézbe. A nyilvánosságra hozatal lehetősége először 2014 táján merült fel, amikor a megyei levéltár felvette a családdal a kapcsolatot, és az intézmény kezdeményezte a napló sajtó alá rendezését. Ebben fontos szerepet játszott Molnár László néprajzkutató, volt pákai polgármester, aki kitartóan foglalkozik a zalai malmok, molnárok múltjával. Az ő közvetítésével kerültek az első anyagok a megyei levéltárhoz a Havas családtól, ahogy erről az intézmény igazgatója, Molnár András minap a kötetet bemutató sajtótájékoztatón beszámolt.

Mint felidézte, az 1910-ben született Havas Rezső orvosnak készült, ám 1931-ben megszakította budapesti egyetemi tanulmányait, majd 1934-ben beiratkozott a pécsi egyetem jogi karára, és ott szerzett 1939-ben diplomát.

A háborút követően mint horthysta tiszt a végzettségének megfelelő állást nem talált, ezért a felesége nagybátyjá­nál, Németh Ferenc molnármesternél lett ipari tanonc a Gömbös-malomban, amely a mostani Vágóhíd utcánál volt. Megszerezte a molnársegédi szakképzettséget, és malomban dolgozott az 1952-ben bekövetkezett államosításig. Ezt követően rövid ideig a ruhagyárnál kapott munkát, a parkosításban vett részt, majd még abban az évben a zalaegerszegi húsipari vállalathoz került, a tervosztály vezetőjeként onnan ment nyugdíjba. A véletlen folytán, lányától elkapott betegsége miatt 1956 őszén kimaradt a forradalmi eseményekből. Ezért nem érték retorziók, de a nagyarányú tisztogatások később őt is elérték, 1958. március 7-én tartalékos főhadnagyból honvéddé fokozták le.

A Havas családtól a levéltárnak átadott első, a malomhoz kapcsolódó anyagok láttán vetette fel Molnár László, hogy lehetnek még más dokumentumok is. Nos, nem tévedett, mert amikor a levéltárból felkeresték az egykori Gömbös-malom melléképületében lévő lakásában dr. Havas Rezső özvegyét, Tuboly Máriát és lányát, Havas Erzsébetet, akkor előkerült az évtizedeken át féltve őrzött napló, amelyet a spájzban rejtettek el.

A Kárpátoktól az Alpokig – Egy légvédelmi tüzér főhadnagy naplója, 1944–1945 címmel a minap jelent meg.

Ötszáz példányban jelent meg

Dr. Havas Rezső háborús naplóját Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata adta ki 500 példányban a Helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen című projektben. A kötet elérhető a könyvtárakban és a Kvártélyház jegyirodájában, mégpedig a megyeszékhelyen állandó lakcímmel rendelkező lakosok számára ingyenesen.

A naplóban rögzített események követését, az üteg útvonalát, a harcok helyszínét térképvázlatok segítik. Ezeket az a zalaegerszegi származású térképész, Nagy Béla készítette, akinek nevéhez fűződnek egyebek mellett a 47. honvédzászlóaljról szóló kötet hadtörténeti térképei is. A fekete-fehér papírképek anno apró, szinte a negatívval azonos nagyságban, kontaktméretben készültek. Reprodukciójuk, retusálásuk, megfelelő méretre való nagyításuk és nyomdai előkészítésük Zóka Gyula érdeme. A szöveget sajtó alá rendezte, a bevezetőket és a jegyzeteket írta Illésfalvi Péter, valamint Molnár András.