Szerdán levetítik a magyar népmese napjára készült alkotást

2020.09.29. 11:30

„Mesés” kisfilmet forgatott Nova

Sajátos módon csatlakozik a magyar népmese napja országos programsorozatához a göcseji település. Filmfelvételt készítettek, melyen helyi szereplők mondanak el egy mesét, és azt saját rajzaikkal illusztrálták. A filmet a tervek szerint szerdán szabadtéri vetítésen mutatják be.

Gyuricza Ferenc

Készül a kisfilm: Domján Lili az egyik meserészletet mondja éppen Simon Balázs kamerája előtt Fotó: Gyuricza Ferenc

A mintegy 800 lakosú község most először emlékezik meg a magyar népmese napjáról. A helyi ikszt vezetője, Horváth Nikolett elmondta: mindenképpen el akartak kerülni egy az embereket zárt térbe összeterelő programot, ugyanakkor a közelmúltban megtartott szüreti mulatság kapcsán azt is látták, hogy a helyiekben van igény a rendezvényekre, ezért valami közbülső megoldást kellett találniuk.

Készül a kisfilm: Domján Lili az egyik meserészletet mondja éppen Simon Balázs kamerája előtt Fotó: Gyuricza Ferenc

– Évekkel ezelőtt volt már kezdeményezés, hogy Nován is megrendezzék a magyar népmese napját, de az egyszeri alkalom volt – magyarázta Horváth Nikolett. – Miután idén számos programunk elmaradt, kerestük a lehetőségeket, hogy ezeket miként pótolhatnánk. Így jutott eszünkbe ez a program. Kiválasztottunk egy mesét, amelyet felosztottunk a faluban élő gyerekek, fiatalok és egy kicsit régebb óta fiatalok között, akik a saját részeiket egyenként különböző helyszíneken kamerába mondták. Ebből a községben dolgozó Simon Balázs kisfilmet állít össze, amelyet szerdán 18 órakor az általános iskola udvarán kivetítve mutatunk be.

Az ikszt vezetője hozzátette: a tizenhat szereplő nemcsak felmondta, de illusztrálta is a mesét, és a részt vevő gyerekek kedvéért olyan történetet választottak, amelyben sok az állatszereplő. Horváth Nikolett kiemelte: mindenképpen szabadtéri vetítést szeretnének, talán az időjárás nem gátolja azt meg. Az iskolaudvar kiváló helyszín arra, hogy az érdeklődők egymástól elkülönülve, a szociális távolságtartás biztosításával nézhessék meg a mesét, amelyet az internetes felületeken, illetve a közösségi médiában is közzétesznek, hogy a későbbiekben is elérhető legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában