A Hét Ördög Kupára az egész Dunántúlról jöttek

2020.08.22. 09:00

Ultiversenyt rendeztek Gelsén

Huszonkettedik alkalommal mérkőzhettek meg országos verseny keretében a Hét Ördög Kupáért az ulti szerelmesei.

Szabó Zsófia

Az országos versenyen sokan vettek részt

Fotó: Szakony Attila

Már hagyomány, hogy nagyszabású versenyre gyűlnek össze az ulti kedvelői a gelsei iskolában. A Hét Ördög Kupa versenysorozat megszervezése, a helyi ultiélet élénkítése a gelsei Tislér Árpád nevéhez fűződik. A főszervező elmondta: annak idején még kisebb baráti közösség gyűlt össze egy jó hangulatú játék kedvéért, ám idővel kinőtte magát az összejövetel. Ma már az ország számos pontjáról, köztük a fővárosból és a Dunántúl több településéről is érkeznek ultipartira a játékosok.

Az országos versenyen sokan vettek részt
Fotó: Szakony Attila

Ezúttal hetvennyolcan vettek részt a versenyen. Nemcsak urak, hanem hölgyek is ultiztak a verseny keretében több órán át. Sőt, a jövő generáció is képviseltette magát a kupán. A nyolcadik osztályos, Tétről érkezett ikrek, Holbok Bálint és Holbok Péter a felnőttekkel ültek egy asztalnál.

– Ez már a második országos versenyünk – mesélte Bálint. – Apukánknak köszönhetjük, hogy megtanultunk ultizni néhány évvel ezelőtt – jegyezte meg Péter. – Van még mit tanulnunk, de így is elég jók vagyunk a játékban – summázták a srácok, hozzátéve: az ultizáshoz elengedhetetlen a „dörzsöltség” is.

A győztes a pogányszentpéteri Miszel József lett. Második a pécsi Matula Gergő, harmadik pedig az oltárci Juranics István. A vigaszkupát a kaposvári Dobor János kapta. A legjobb női versenyző a budapesti Fülöpné Köves Éva lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában