Közösségi célokra fordítják

2020.08.13. 10:00

Rendezvények szervezésére, technikai fejlesztésre kaptak támogatást Miklósfán

Több mint hárommillió forint támogatást nyert a Közművelődési és Városszépítő Egyesület egy pályázaton, Radics Bálint településrészi képviselő projektkoordinálásának köszönhetően. A finanszírozásból eszközbeszerzésre és rendezvények megvalósítására is sor kerül.

Szabó Zsófia

Köteles Józsefné, Milávecz Richárd, a műszaki eszközök beszerzésének koordinátora és Radics Bálint Fotó: Gergely Szilárd

A Miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület 1989-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja, szervezze a lakosság kulturális tevékenységét és mozgósítsa a helyben élőket a közösségi célok megvalósítására. Köteles Józsefné elnök jelezte: az egyesület fő törekvése már a kezdetektől, hogy ápolja a városrész hagyományait, egyúttal közösségi programokat, rendezvényeket, fórumokat szervezzen.

Köteles Józsefné, Milávecz Richárd, a műszaki eszközök beszerzésének koordinátora és Radics Bálint Fotó: Gergely Szilárd

- A miklósfai kulturális élet fellendítése, helyi szintű összefogás, illetve különböző programok szervezése mellett kiemelt figyelmet fordítunk a közművelődési feladatok ellátására is. Emellett további célunk olyan színvonalas rendezvények szervezése, melyek távolabbi, sok esetben megyén kívüli falvakból, városokból is Miklósfára invitálnak fiatalokat, felnőtteket egyaránt. Székhelyünkön, a Mindenki Házában működő csoportjaink – a Nyugdíjas Klub, a Kertbarát Kör, a MI-NŐK Klub, a Miklósfai Ifjúsági Klub, a Miklósfai Szirének Asszonykórus – évente száz eseményt, generációkat megmozgató programokat szerveznek. Ezért is nagyon örülünk annak, hogy sikeresen szerepeltünk a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Környezet Kollégiuma által kiírt pályázaton. Nagy köszönettel tartozunk Radics Bálint önkormányzati képviselőnek, aki sokat segít – a jelen projekt mellett -egyesületünk munkájában is. Milávecz Richárd szakmai tudását és pártfogását is kiemelném, akinek szintén sokat köszönhetünk. A pályázatot az egyesület Radics Bálint önkormányzati képviselővel közösen nyújtotta be a Nemzeti Együttműködési Alapot kezelő Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez. Hasznos célokra fordítják – a pozitív elbírálást követően elnyert – közel 3,2 millió forint támogatást.

- Ahhoz, hogy városrészünkben a következő évtizedekben is fennmaradjon a közösségi programok iránti igény, a korábbi értékek megőrzése mellett fontos a folyamatos megújulás – erről Radics Bálint önkormányzati képviselő beszélt. -Az egyesület által szervezett rendezvényeken, programokon, fesztiválokon, borversenyeken, kiállításmegnyitókon a zenés előadások és élőzenei fellépők kihangosítása is az egyesület feladata – folytatta. – A meglévő hangosítás elavult, a mai élményszerzésnek nem felel meg, ezért tervezett a teljes rendszer megújítása keverőpult, hangfalpárok, mélysugárzó beszerzésével. A fejlesztéssel a rendezvények színvonalas hangosítására nyílik lehetőség. Az aktív hangfalak kompakt kivitele révén a hangosítórendszer összeállítása egyszerűbbé válik, az egyesület önkéntesei önállóan be tudnák üzemelni, így a rendezvények alkalmával nem kell hangosítócéget vagy szakembert megbízni a feladattal – jelezte.

Radics Bálint elmondta továbbá azt is: a nagy értékű eszközbeszerzés mellett a támogatás két rendezvény megszervezéséhez, lebonyolításához járul hozzá. Kora ősszel a CsaládOK programhoz, amit a miklósfai családoknak szerveznek, valamint a közkedvelt répafőző fesztiválhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában