Gyógyítóknak, építőknek

2020.08.17. 07:00

Elismeréseket adtak át a Boldogasszony-kápolna avatásának évfordulóján

Egy évvel ezelőtt adták át és szentelték fel a Gébárti-tó partján álló Boldogasszony-kápolnát. Az évforduló alkalmából a szombat délutáni istentisztelet előtti percekben elismeréseket adtak át gyógyítóknak, építőknek.

Arany Gábor

Fotós: © Katona Tibor

Fotós: © Katona Tibor

Az elképzelés a kitüntetésekkel kapcsolatban március 23-án fogalmazódott meg, ahogy erről érdeklődésünkre dr. Buksa Ildikó Katalin, a kápolna építését kezdeményező Zalai Boldogasszony Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélt. A Boldogasszony-díjjal akarták elismerni azokat, akik a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben teljes odaadással, példát mutatva dolgoztak. Emellett az évforduló alkalmat adott arra is, hogy a díjjal köszönetet mondjanak a kápolna létrehozásához segítséget nyújtóknak.

A gyógyítók díját a Covid-19 járvány idején helytálló ápolóknak szánták, az elismerést ezért a Szent Rafael kórház kapta. Az alapítvány külön díjazta a pszichiátriai osztályt, kiemelve azon ápolóikat is, akik a fogyatékkal élők pózvai intézetben lakó, koronavírus-fertőzéssel érintett gondozottak ellátásban részt vettek.

Gyógyítók és építők vehettek át díjat
Fotó: Katona Tibor

A kápolna létrehozásának elképzelése 2005-be merült fel, négy évvel később pedig megszülettek a tervei is Makovecz Imrének köszönhetően. A megvalósításban vitt szerepéért a Makovecz Imrének szánt díjat özvegye kapta, valamint a Makona Kft. munkatársa, Szente-Vargáné Gerencsér Judit Ybl Miklós-díjas építész.

A Boldogasszony-díj több alkotó munkáját foglalja magába. Az elismerő oklevél mellett a bőséget, boldogságot, befogadást jelképező kék bögrét, Csuti Tibor fazekasmester készítette, az Ómagyar Mária-siralom ihlette képekből álló album Budaházi Tibor festőművész alkotásit tartalmazza, valamint az oklevél mellett átnyújtották Nagy Kálmán festőművész, Várakozás című, 2020. júniusában készített festményének reprodukcióját is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában